UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-06-28 16:29

MAC-szerződés és inline-vébé

Terbócs István a következő szezonban a MAC Budapest Mol Ligás csapatát erősíti. A tizenkilenc éves jégkorongozó nagy lehetőségnek tartja, hogy a felnőttek között játszhat. A nyáron kettőzött erővel készül a szezonra, miközben részt vesz a felnőtt inline-válogatottal a finnországi világbajnokságon.

Pusztai Viola Terbócs Istvánnak igazán jó napja volt szerdán. A tizenkilenc éves jégkorongozó ugyanis aznap írta alá szerződését a MAC Budapest felnőttcsapatával. Miközben Hoffmann Attila szövetségi kapitány úgy döntött, őt is viszi a finnországi felnőtt inline-világbajnokságra. − A Magyar Kupa óta tudtuk, hogy a MAC a következő idényben a Mol Ligában szeretne indulni, meg azt is, hogy számítanak a fiatalokra – mondja a junior-válogatott játékos. – Amikor a csapat zöld utat kapott, akkor beszélhettünk konkrétumokról, és végül aláírtuk a szerződést. Öt éve játszom a MAC-ban, hatalmas lehetőség, nemcsak nekem, hanem az egész U20-as csapatnak, hogy van hova továbblépni, és nem kell más klubba igazolni.
Terbócs István a következő szezonban a MAC Budapest Mol Ligás csapatát erősíti. Forrás: MAC
Terbócs István a következő szezonban a MAC Budapest Mol Ligás csapatát erősíti. Forrás: MAC
A csatár szerint remek gárda verbuválódik a fővárosi egyesületben. Az utánpótlásból mellette eddig a kapus Arany Gergelynek van szerződése a következő szezonra, de a szakmai vezetés nap, mint nap újabb igazolást mutat be a nagyközönségnek, így további nevek várhatók. A tapasztaltabb hokisok közül a MAC-ban folytatja pályafutását a Fehérvártól érkező szapporói hős, Tokaji Viktor, az idén A csoportba feljutó válogatott két fiatal tagja, a kapus Bálizs Bence és Nagy Krisztián, a szintén válogatott Pozsgai Tamás, illetve a korábbi junior-válogatott Szappanos Dávid. − Nagyon örültem, hogy olyan játékosok érkeznek, akiktől sokat lehet tanulni. Jó, ha vannak olyanok az öltözőben, a jégen, akikre fel lehet nézni. Látjuk, hogyan dolgoznak, példát lehet venni róluk, ami a hasznunkra válik. Bár az elmúlt nyarat is kemény munkával töltötte, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az osztrák juniorligában (EBYSL) 41 találattal megszerezte a gólkirályi címet, valamint a ponttáblázaton is csapata legjobbja lett. A Mol Ligában való szereplés még nagyobb motivációt sugároz. Úgy véli, a rutint fizikálisan és technikailag lehet pótolni, ezért a nyáron az erőnléti edzésekre fekteti a hangsúlyt. A háta mögött hagyott szezonnal egyébként elégedett, ahogy fogalmazott: élményekkel teli és eredményes idényt produkált a MAC juniorcsapata. Az EBYSL-ben harmadik lett a gárda, de mindenki a legjobbját nyújtotta, ráadásul a hangulat is remek volt, a fiúk igazi kis családot alkottak. Amire viszont nem túl büszke, hogy az osztrák ligában a „rosszfiúk” között is ő lett a legrosszabb. − Nem is emlékszem már, mi történt. A szezon elején fegyelmezetlenebb voltam, belementem a verekedésekbe, az ellenfelek kihasználták, hogy hamar megborulok. Az iskola miatt is stresszeltem abban az időszakban. De megtanultam kezelni az indulataimat, mert csak a saját csapatomat hoztam hátrányba, s az idény második felében már nem történtek hasonló dolgok. Míg decemberben a junior jégkorong-válogatottal vett részt a balul sikerült dunaújvárosi divízió I/B-s világbajnokságon, addig nyáron Finnországba utazik a felnőtt inline-válogatottal.
Görhokiban is bizonyított Fotó: Claus János
Görhokiban is bizonyított Fotó: Claus János
− Még csak most ismerkedem a görhokival – árulja el. – Szeretek görkorizni, és úgy gondoltam: miért ne próbálnám ki? Elsőévesként jól helyt álltam a rutinosabb játékosok között, ami mi sem bizonyít jobban, mint hogy sikerült beverekednem magam a tamperei vb-re utazó csapatba. A taktika teljesen más, mint a jégkorongban, de a társak tanítgattak, és már teljesen belerázódtam. Nem elsősorban a gyorsaság számít, hiszen sokszor a focihoz hasonlóan csak birtokoljuk a korongot. Az a lényeg, hogy jól láss a pályán és pontosan passzolj a társadhoz, aki a kapu felé tart. Tehát mentálisan és technikailag kell jónak lenni. Bár a naponta játszott meccsek fárasztóak lesznek, úgy tervezi: a július 5-én kezdődő világbajnokság alatt is rendszeresen látogatja a szálloda konditermét, hogy formában tartsa magát. A hazaérkezés után egyéni edzésterv szerint készül három hétig, s habár a felnőttcsapat tagjainak csak augusztus 17-én kell először edzésre jelentkeznie, ő már a juniorokkal, augusztus 4-én szeretné elkezdeni a felkészülést a következő szezonra.

Görhokiban a top divízióban azok a csapatok szerepelnek (Oroszország kivételével), akik a jégkorongban is az A csoportba tartoznak, azaz Csehország, az Egyesült Államok, Finnország, Kanada, Németország, Szlovákia , Szlovénia és Svédország. A divízió I-ben Magyarország mellett Argentína, Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Nagy-Britannia és Lettország küzd a feljutásért. A magyar csapatban Terbócs István mellett a szintén junior-válogatott Galló Vilmos is helyet kapott.