UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2016-01-10 20:55

Bejglibajnokság Debrecenben

Nagyjából a papírformasikerek születtek a műkorcsolyázók Debrecenben rendezett korosztályos országos bajnokságán. A csekély számú induló a karácsonyi szünetből visszatérve még kissé „küzdött”, de a pontozásos szakágakért felelős Engi Klára szerint összességében biztató visszajelzéseket kaptak.

reb „Prózai az ok: nincsenek fiúk” – felelte kérdésünkre Engi Klára, a korcsolyaszövetség pontozásos ágazatokért felelős szakembere, miért nem rendeztek versenyt az erősebb nem képviselőinek az úgynevezett advanced novice kategóriában a debreceni országos bajnokságon. A 10-15 évesek közül az idősebbek, illetve a nagyobb tudású fiatalok korcsoportja az említett divízió, csakhogy amíg a leányok között heten indultak, fiú egy sem akadt. „A jégkorong taotámogatása nekünk nem tett jót, hiszen a szülőknek jóval kevesebbet kell fordítaniuk a gyermekük versenyzésére, miközben vonzóbb, macsósportágat űzhet fiúcsemetéjük. Ez azért is rossz, mert ha később valaki nem üti meg a nemzetközi mércét a műkorcsolyában egyéniben, akkor folytathatná párosban, vagy a jégtánccal, csakhogy hiába várnak a lányok párt, ha egyetlen fiú sincs.”
toth_ivett_sallak_gyorgy
toth_ivett_sallak_gyorgy
Az ördögi kör nem fest szép jövőt, de legalább a lányoknál pozitív a kép. A fontosnak tartott korosztályban ugyanis tripla Salhovval és dupla Axellal is megcsillogtatták tudásukat a versenyzők. Mindez a Sebestyén KSE-ben korcsolyázó Nagy Dórának sikerült a legjobban, aki a rövid programban és a kűrben is az élen zárt. Engi egyébként nagyon sajnálta a negyedik helyen végző Rabb Csengét, akit megzavart, hogy nem indult el időben a zene, így nem tudta a tudása legjavát nyújtani. Igaz volt ez a fiúkra, is, ha nem is hasonló okokból. Amellett, hogy szinte mindannyian hirtelen nőttek nagyot (és ennek nyomán, ugye, változik a mozgás), talán náluk érezhették leginkább a szakemberek, hogy a karácsonyi, pihenősebb időszakot követően kellett bizonyítaniuk a jégen. Mindössze négyen neveztek az egyébként peches időpontban tartott ob-ra. Igaz, esélytelen lett volna a felnőttekével együtt, decemberben rendezni a viadalt, hiszen a versenyzők mindkét korosztályban ugyanazok … „Két héttel a felnőtt Európa-bajnokság előtt akár csúcsformát is mutathatott volna Maszljanko Alexander, de az amolyan bejglibajnokságon nem csoda, hogy az nem jött össze neki – folytatja Engi. – Azért a kűrben érezhető volt: lesz miért szorítanunk Pozsonyban. A második helyezett Böröcz Máté az utolsó edzése végén életében először tripla Axelt ugrott, ettől pedig annyira boldog lett, hogy kiengedett, és a rövid programban összeszedett tíz pontos előnye sem volt elég a sikerhez.” Tóth Ivett ellenben maximálisan koncentrált, és hozta, amit vártak tőle, így kétség sem férhetett a győzelméhez. A jó időben mutatott jó szereplés egyértelműen előrelépés az előző szezonhoz képest. „Ivett tavaly sem mentálisan, sem fizikailag nem volt felkészülve a zsúfolt versenynaptár jelentette kihívásokra, így olykor elmaradt a tudásától. Mostanra szemmel láthatóan fejlődött. Remélem, hogy a kontinensviadalig hátra lévő hét hétben ki tudja küszöbölni a rövid programban látott bizonytalanságot, és akkor szép reményekkel várhatjuk a versenyt.” A viadalt egyébként a debreceni junior-világbajnokság helyszínén rendezték, főpróbaként, ráadásul mert ez volt az első válogató, a győztesek lépéselőnybe kerültek. A lányok még a februári bécsi viadalon méretnek meg, a fiúk pedig amellett a miskolci Jégvirág-kupán is a vb résztvételi jogért küzdenek.

MŰKORCSOLYA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN Advanced Novice: 1. Nagy Dóra (Sebestyén KSE) 92,46, 2. Árvai-Vass Léna (Jégcsilla SE) 89,12, 3. Csiszér Emese (Sebestyén KSE) 81,02. Juniorok. Fiúk: Maszljanko Alexander (UTE) 141,42, 2. Böröcz Máté (Sportország) 133,03, 3. Borovoj Alexander (Sebestyén KSE) 132,00. Leányok. 1. Tóth Ivett (Sebestyén KSE) 146,33, 2. Medgyesi Fruzsina (Jégcsilla SE) 122,73, 3. Bátori Júlia (Jégcsillag SE) 112,03. A szintén most rendezett szinkronkorcsolya ob eredményeit itt találja meg.