UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2016-01-15 22:19

Két csapat maradt állva

Két hazai együttes jutott a tizenhat közé a fiúk csapatversenyében a Budapesten zajló magyar nyílt újonc nemzetközi bajnokságon. Leányegyütteseinknek a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

Pusztai Viola Maratoni napon vannak túl a legfiatalabb asztaliteniszezők a magyar nyílt újonc nemzetközi bajnokságon. A viadal első napján már reggel kilenc órakor asztalhoz álltak a gyerekek az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központban, s csak este kilenc után tették le az ütőt.
Huzsvár Erik (balra) és Ócsai Máté várhatja a folytatást a csapatversenyben Forrás: MOATSZ
Huzsvár Erik (balra) és Ócsai Máté várhatja a folytatást a csapatversenyben Forrás: MOATSZ
Nagy mezőny gyűlt össze a csapatversenyben, különösen a fiúknál, hiszen negyvennyolc együttes mérte össze a tudását. A magyarok közül két válogatott és tizenkét klubcsapat versengett az elsőségért, s a nap végére kettő maradt állva. A Huzsvár Erik, Ócsai Máté alkotta A válogatott, illetve a Krebs Leventével és Balogh Bencével felálló B gárda mindkét csoportmeccsét megnyerte, így egyenes ágon jutott be a tizenhat közé. A lányok mezőnyében huszonnyolc csapat próbált szerencsét, a kilenc magyar duó közül négy jutott a tizenhatos főtáblára. A negyeddöntőben azonban már egyik sem lesz érdekelt. Az A válogatott (Laska Írisz és Pad Franciska) a nyolc közé kerülésért a görög, szlovák vegyes csapattól 3-2-re, az Adamik Csengével és Kenesey Blankával felálló B válogatott a törökök A csapatától 3-0-ra kapott ki. A soltvadkerti Tanács Nórát és Lei Esztert a szlovák Nagytapolcsány és a lengyel Rybnik közös együttese búcsúztatta 3-0-val. A Statisztika lányait, Czeglédi Dorkát és Nagy Liliánát az olaszok ütötték el a továbbjutástól ugyancsak 3-0-s győzelmükkel. Szombaton folytatódnak a csapatküzdelmek, illetve elkezdődnek az egyéni számok is. A részletes eredmények ITT megtekinthetők.