Évjáratos csúcsokkal zárult az ob
Az utánpótláskorú úszók jóvoltából évjáratos magyar rekordokat hozott a rövidpályás országos bajnokság szombati befejező napja Kaposvárott.
Két korosztályos országos csúcs is megdőlt a 25-ös medencében zajló ob utolsó napján, ráadásul mindkettő a 200 méteres férfi hátúszásban született meg: az egyik még a matinés selejtezőben, a másik pedig az esti döntőben. Az előfutamok során – noha nem jutott tovább – Deutsch Dániel teljesített parádésan: a Jövő SC 2013-as születésű tehetsége 2:05.72 perces idejével a 13 évesek eddigi legjobbját produkálta.
Példáját követte az ob első három napján három bronzérmet szerzett Antal Dávid, aki a 18 esztendősök évjáratos csúcstól fosztotta meg a nagy előd Kós Hubertet. Az olimpiai és világbajnokká avanzsált klasszis 2021-ben tudta le 1:52.79-cel a távot, ezt módosította most 1:52.64-re a nyírbátoriak augusztusban nagykorúvá lett kitűnősége, aki
A nők ugyanilyen számában is akadt utánpótláskorú reprezentáns: a Jövő SC 2009-es talentuma,
méghozzá 2:08.21-es egyéni csúccsal. Nem sokkal később meglett neki egy újabb bronz is, amelyet a 100 vegyes döntője után akasztottak a nyakába. A férfiak legrövidebb vegyesszámában ugyancsak az utánpótlást reprezentáló úszó lett harmadik, mégpedig a Pécsi Sportiskola 2008-as versenyzője, Németh Kolos személyében.
A második leghosszabb gyorsúszó számban, vagyis 800-on a férfiaknál a nyílt vízi úszásban is jeleskedő Kárpáti Máténak összejött a hőn áhított arany,
A zárónapon így tovább „fényesítette” medálkollekcióját, amelyet a szombati diadal előtt a 400 és az 1500 gyorson gyűjtött ezüstérem alkotott.
Amennyire simán győzedelmeskedett Kárpáti, annyira hozott vésőkig kiélezett csatát a női 800 kiemelt futama a nemzetközileg is magasan jegyzett két úszó, Késely Ajna és a nála hét esztendővel fiatalabb Jackl Vivien között. A két klasszis alaposan elszakadva a mezőnytől a különharcban felváltva vezetett, végül „orrhosszal” Késely nyert a 18. születésnapját nemrég ünnepelt Jackl (8:23.79) előtt, aki az előző napokban 1500-on első, 400 vegyesen pedig második helyen végzett. A 800 gyors eredményhirdetésénél a dobogó alsó fokára a 2009-es, debreceni Szabó Lilla állhatott fel.
Az utolsó két egyéni döntőt a 100-as pillangózók vívták. A férfiaknál
A Bátori Sárkány ÚE „fősárkánya” 52.20-szal lett második. A nők pillefináléjában a harmadik hely birtokosává Rékasi Zsuzsanna, a Bálinti ÚE 17 éves versenyzője vált, aki 59.12 másodperc alatt úszta le a négy hosszt.
És ha már évjáratos csúcsokkal kezdtük, zárjuk is ezzel ob-beszámolónkat: az 50 mell fináléjában ugyan meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel, a pozíciót viszont úgy szerezte meg Kendrella Bence, a Békési ÚE 2010-es üdvöskéje, hogy
A bajnokság utolsó számában, a 4x200-as női gyorsváltók versenyében az FTC úgy lett ezüstérmes, hogy stafétáját csupa utánpótláskorú alkotta Tombor Sára (2009), Bencsics Angéla (2010), Kömöz Eszter (2011) és Orbán Boróka (2008) személyében.
(Kiemelt képünkön: Antal Dávid egy ezüst és három bronz mellé évjáratos országos csúccsal szerzett aranyérmet Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)