UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-01-30 19:34

Az első gyümölcsök

Hárman is felállhattak a dobogóra a szlovákiai Vrátnán rendezett alpesi sí Olimpiai Reménységek Versenyén. Tausz András és Úry Bálint első, míg Tóth Zita második helyezést ért el. A cél az, hogy a serdülők nem hivatalos világbajnokságának számító Topolino-kupán is megismételjék a sikert.

Nagy-Pál Tamás A Topolino-kupa számít évről évre a serdülők legrangosabb nemzetközi versenyének, amolyan nem hivatalos világbajnokságnak. Honfitársaink is az olaszországi viadalra készülnek gőzerővel, annak egyik állomása volt a szlovákiai Vrátnán rendezett Olimpiai Reménységek Versenye.
Úry Bálint
Úry Bálint
Remekeltek a fiatalok ezen a viadalon, ugyanis nem kevesebb, mint három alkalommal állhattak fel a dobogóra. Tausz András például a legtetejére az U16-os óriásműlesiklásban, ahogy Úry Bálint is az U14-es szlalomban. A lányok mezőnyben Tóth Zita szállította a sikert: az U14-es lányok második legjobb óriásműlesiklója lett. „Nagyon szép eredményeket értünk el – értékelt Stark Márton, akit nemrég kineveztek a szakág felnőtt szövetségi kapitányának, de változatlanul ő irányítja a serdülőket is. – Vérbeli síországok sportolói is részt vettek a versenyen.” Ráadásul még két érem születhetett volna, hiszen Tausz és Tóth és nagyon jó első futamot ment műlesiklásban, de nem tudta befejezni a versenyt. „Így is elégedett lehetek. Emlékeim szerint már nagyon régen fordult elő, hogy ilyen jelentős eseményen három dobogós helyezést is elérjünk.” Egyik fiatal teljesítménye sem lepte meg a szakembert, számított rá, hogy hasonló magasságokba érhetnek. „Ahogy ebben a szezonban dolgoztak, előrevetítette, hogy bennük van a jó eredmény. Remek jelzése ez annak, hogy jó irányt vett az utánpótlásképzésünk.” A legnagyobb bizonyossága persze az lenne, ha a Topolino-kupán is sikerülne hasonló sikereket elérni. „Azon dolgozunk, hogy a márciusi viadalról is éremmel térhessünk haza. Az lenne a munka igazi gyümölcse.” A viadalt március 4-5-én rendezik Olaszországban.

OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE Vrátna (Szlovákia) A magyar eredmények U16-os óriás-műlesiklás Fiúk: 1. Tausz András, … 12. Maróty Mátyás. Lányok: … 8. Júnia Brigitta U16-os műlesiklás Fiúk: … 15. Maróty Mátyás U14-es óriás-műlesiklás Lányok: … 2. Tóth Zita, … 7. Babos Panka U14-es műlesiklás Fiúk: 1. Úry Bálint