UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2016-07-29 22:30

Ötödik hely és hajfosztás

Barta Luca feladni kényszerült a versenyt a Barcelonában zajló ifjúsági A korosztályú (17-18 évesek) Európa-bajnokságán, Varga Eszter azonban az értékes ötödik helyet szerezte meg. A fiúk küzdelme még el sem kezdődött, máris izgalmas: fogadás miatt valaki garantáltan megválik a hajától…

reb A biztató selejtezős teljesítményt követően tulajdonképpen jól sikerült leánydöntő következett a 17-18 éves öttusázók Barcelonában zajló kontinensviadalán. A tulajdonképpen szót azonban nem hagyhatjuk el, mint ahogyan Kállai Ákos utánpótlás-kapitány is a napot beárnyékoló hírrel kezdete spanyolországi beszámolóját: Barta Luca háta a vívás közben beállt, s bár még próbálkozott, abban maradtak, hogy az egészség fontosabb, és a leány még a tusa közben feladta a küzdelmet.
varga_eszter_mosz
varga_eszter_mosz
Kiesésével a csapatversenynek befellegzett, ennek ellenére szép teljesítménynek lehettek tanúi a helyszínen lévők. Varga Eszter jól vívott és úszott, majd a kombinált számban nagyot harcolt a riválisokkal, s bár a dobogó is közelinek tetszett, az ugyancsak értékes ötödik hellyel kellett beérnie. Strobl Anita közepesen kezdte a viadalt a páston, de aztán belejött, s jobb eredmény produkált, mint két hete, a korosztály világbajnokságán. Az úszással sem akadt gondja, s bár a „kombi” előtt Kállai őt is az első hat közé várta, a kilencedik pozícióban fejezte be a versenyt. Negyedik magyarként, egyben egyéni indulóként Sarcia Borbála állt rajthoz. Ahogyan a szakember nevezte, a régi „Bogyi” jó lövésznek számított, de az utóbbi időben rendre döcögött a záró szám. Ezúttal azonban jól bánt a fegyverrel, így kiérdemelt a kapitány elismerését. Szívesen megírnánk, hányadik helyen futott be, csakhogy az eredményt még mindig nem tették közzé az arra hivatottak, s Kállai sem tudta megmondani – végül kiderült, 26. lett. Érdekességgel azonban szolgált. Még el sem kezdődött a fiúk versenye, van miért (és kiért) izgulni. Az ebéd feletti beszélgetésből ugyanis fogadás kerekedett: ha a fiúk nem teljesítik a rájuk kiszabott feladatot, ugyan nem nullás, de egyes géppel levágják a hajukat. Amennyiben igen, Kállai válik meg a „frizurájától”. „A hajvágásba először nem mentek bele a csapatban indulók – s Salga Gergő később sem –, de mondtam nekik, ha nincs tét, akkor nem az igazi. Igaz, nekik van több veszítenivalójuk, nekem nincs sok hajam” – fejezte be nevetve a gondolatot az utánpótlás-kapitány, akivel abban maradtunk: egyáltalán nem bánná, ha a fogadás elvesztése miatt búcsút mondhatna annak a kevésnek is. A részletes eredményeket itt találja. Korábbi anyagaink az Eb-ről: előzetesleányok selejtezője, fiúk selejtezője