UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2017-04-04 16:56

Harmadszorra harmadik

Három a magyar igazság – így tartja a mondás. Szigetvári Mercédesz esetében ez be is igazolódott. A Mogyi Bajai JC másodéves junior cselgáncsozója harmadszor vett részt felnőtt Grand Prix-versenyen, s azon a kiemelkedőnek mondható harmadik helyet szerezte meg.

D. B. A 19 éves cselgáncsozó, Szigetvári Mercédesz eddigi legnagyobb felnőttmezőnyben elért sikeréért vehetett át bronzérmet Grúziában. A Tbilisziben megrendezett Grand Prix-versenyről így számolt be a +78 kg-os súlycsoportú sportoló.

Szigetvári Mercédesz Oberwart
Szigetvári Mercédesz Oberwart
„Két éve már ugyanezen a helyen versenyeztem, így a környezet ismerős volt. A juniorhoz képest nagyon más a felnőttkorosztály. Nemcsak a felhajtás nagyobb körülötte, hanem a színvonal is magasabb. Óriási élmény volt ebben a közegben szerepelni, a hangulat is remek volt.” Mercédesznek három mérkőzése volt a viadal során. Az első nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte, de a vereség ellenére a végére minden jól alakult. „A vigaszágra kerülte, és a második meccsemet egy orosz riválissal vívtam. Hármat dobtam rajta, és meg is nyertem azt az összecsapást. A bronzéremért egy grúz vetélytárs következett.  Egyetlen dobásom volt, amire sajnos nem kaptam pontot, aztán viszont az ellenfelem szabálytalan technikát alkalmazott, így én győztem.” Mercédesz harmadszorra vett részt felnőtt Grand Prix-versenyen; korábban  Budapesten és a Zágrábban lépett tatamira a „nagyok” között is, s az előbbin kiesett, az utóbbin pedig az ötödik helyen végzett. Az idei év a junior cselgáncsozóknak rendkívül fontos lesz, mivel nemcsak Eb-t, vb-t is rendeznek a nyáron. Szigetvári mindkettőn ott lesz, és reményei szerint érmekkel tér majd haza. Ez az esztendő azonban nemcsak a junior-, hanem a felnőtt-világbajnokság éve is, ráadásul az augusztus 28. és szeptember 3. között tartandó eseménynek Budapest ad otthont. „Szeretnék eljutni a budapesti világbajnokságra, hatalmas élmény lenne hazai közönség előtt a felnőttmezőnyben szerepelni. Remélem, a hétvégén szerzett érmemmel megnőtt az esélyem erre. Persze a 2020-as tokiói olimpián is nagyon jó lenne részt venni. A kvalifikáció csak jövőre kezdődik, szóval még van időm felkészülni rá.” Azt gondolhatnánk amúgy, a cselgáncs nem kimondottan női sport, Mercédesz azonban tizenegy éves kora óta ezt űzi. „Az apukám és a bátyám is dzsúdózott, én pedig meg akartam mutatni nekik, hogy nekem is menne. Szerencsére tényleg megy, nagyon megszerettem a sportágat.” Mercédesz az élsport mellett a tanulást is fontosnak tartja. Tavaly érettségizett, jelenleg pedig nappali tagozaton edzőnek tanul. Nem egyszerű összeegyeztetni a kettőt, de mint mondta, ahogyan a tatamin helytáll, úgy ezt is képes megoldani. Egyéb korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.