UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2017-04-06 12:15

Karibi szélvész

Brianna Lyston hatalmas fölénnyel nyerte a jamaicai középiskolai atlétikai bajnokságot a 13 éven aluli lányok mezőnyében. A rövidtávfutás nagy reménysége a 100 és 200 méteren is fantasztikus rekordot döntött, ezért már most a karibiak csodasprinteréhez, Usain Bolthoz hasonlítják.

Aranyossy Áron Már 9 éves korában felfigyeltek Brianna Lystonra, ugyanis 2014-ben a karibi bajnokságon 200 és 300 méteren is rekordot jelentő idővel nyert, sőt utóbbiban (42,41-es eredményével) a fiúk győztesénél is gyorsabb volt. A sprinterkislány sikerei a folytatásban is sorra jöttek, tavalyelőtt a korosztályos bajnokságon százon és kétszázon is ő bizonyult a legjobbnak a 13 évesek között (10 évesen!), s az elmúlt esztendőben szintén ő diadalmaskodott mindkét számban.

jamaicaobserverpontcom
jamaicaobserverpontcom
Az idei kingstoni fiú- és leánybajnokságon, amely a jamaicai atlétika legfontosabb utánpótlásversenye, tovább szárnyalt a 12 esztendős tehetség, 200 méteren óriási előnnyel nyerte az elődöntőt, majd a fináléban még jobb időt futva, 23,72-dal ért célba (eredménye egyben korosztályos világcsúcs, mi több, a 18 évesek érvényben lévő világranglistáján hetedik helyet érne). Persze száz méteren is ő állt a dobogó legfelső fokára, 11,86 másodperces idővel lett első. Összehasonlításként: Brianna mindössze 1,24-dal volt lassabb az amerikai Florence Griffith Joyner felnőtt-világcsúcsánál… Egyébként a férfi „kolléga”, Usain Bolt első mért eredménye 200 méteren 21,81 volt, ez csaknem két másodperccel jobb, mint Lyston teljesítménye. Tegyük azonban hozzá, hogy a nyolcszoros olimpiai bajnok „már” 15 éves volt, amikor ezt az időt futotta, vagyis három évvel idősebb, mint a női utódjaként emlegetett fiatal reménység. Az összehasonlítás másik alapja, hogy 2002-ben Bolt is ezen a versenyen tűnt ki először a tehetségével. Jamaicai jelenlegi hősei közül a 100 m pekingi és a londoni győztese, riói bronzérmese, Shelly-Ann Fraser-Pryce hamarosan megszüli első gyermekét, Usain Bolt pedig befejezi pályafutását az augusztusi világbajnoksággal. Noha a karibi ország nélkülük sem szűkölködik remek sprinterekben, természetes igény, hogy megtalálják az elkövetkező olimpiák nagy csillagát. Brianna Lyston jó úton halad a szoborállítás felé. A jamaicai U13-as leánybajnokság 200 méteres döntője Egyéb korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.