UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2017-04-13 11:48

Román feljutás: „Aki ugrál, büszke székely!"

A székely himnusz eléneklésével ünnepelték a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A vb megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as román jégkorong-válogatott magyar nemzetiségű tagjai. A bukaresti sajtó botrányt kiált, a keret román játékosainak egyike felteszi a kérdést, „Akkor most kivel vannak ezek?”, Kercsó Árpád a magyar válogatott korábbi, a Székelyföldről elszármazott szövetségi kapitánya pedig „erősnek” és „meggondolatlannak” nevezi a fiatalok performanszát.

Munkatársainktól Amint arról már beszámoltunk, a román U18-as válogatott megnyerte a divízió 2/A osztályú világbajnokságot a dél-koreai Kangnungban, így az együttes feljutott a harmadik vonalba, a divízió 1/B kategóriába. A csapat tagjai természetesen boldogok voltak, s a soraiban mindössze négy román játékost tudó keret magyar játékosai a hivatalos eredményhirdetési ceremónia után is a jégen maradtak. Összekapaszkodtak, és elénekelték a székely himnuszt… Mindezek után egyikük feltöltötte a rendhagyó felvételt a Facebook-oldalára a #greatjob, a #thankyou, az #amazing és a #szekelyek hashtag kíséretében. A videót eddig több mint 87 ezren tekintették meg. A gsp.ro arról számolt be, hogy a spontán éneklésben a válogatott román szakmai stábja és négy román tagja – természetesen – nem vett részt. A székely himnuszon kívül egyébként felhangzott az „Aki ugrál, büszke székely...” rigmus is a kangnungi jégen. A négy román hokis – Eduard Casaneanu, Horia Mazilu, Andrei Vasile és Andi Filip – közül Mazilut annyira szórakoztatta a gesztus, hogy maga is megosztotta a videót „A mi magyar kollégáink” felirattal.  Mások nem voltak ennyire elragadtatva a jelenettől. Filip például feltette a kérdést bejegyzésében: „Akkor most kivel vannak ezek?” A székely himnusz eléneklése egyébként az egész román sajtóban kivágta a biztosítékot, s bár a szalagcímek egyöntetűen nemzeti botrányt kiáltanak, a fiatal magyar jégkorongozók valószínűleg megússzák a felelősségre vonást. Eduard Pana, a Román Jégkorong Szövetség korábbi főtitkára a fanatik.ro portál kérdésére annyit mondott, szóhoz sem jut a meglepetéstől, hogy „a fiúk így adtak hangot a nézeteiknek”. Ugyanakkor hozzátette: azt nem hiszi, hogy a szövetségnek fel kellene lépnie az ügyben. Kercsó Árpád mesteredző, a magyar válogatott korábbi – Gyergyócsomafalváról elszármazott – szövetségi kapitánya, az FTC utánpótlásedzője az Utanpotlassport.hu kérdésére „erősnek” és „meggondolatlannak” nevezte a fiatalok performanszát. „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Örülök, sőt meghatódom, hogy a srácok ennyire büszkék a székelységükre, boldog vagyok, hogy győztek, a tettüket azonban sportszerűtlennek ítélem. Az rendben van, hogy a román himnuszt nem éneklik – én sem énekeltem soha –, de hogy nem az öltözőben, hanem plénum előtt adják elő a sajátjukat, miközben ott feszít rajtuk a román mez… Nos, ezt meggondolatlanságnak, butaságnak tartom. Úgy is mondhatnám, nekem ez kicsit erős.” Ami pedig a sportot illeti: a nagyrészt székelyföldi játékosokból álló U18-as román jégkorong-válogatott a világbajnokságon Horvátországot 7–1-re verte , majd hosszabbításban 4–3-ra kikapott Litvániától. Ezt követően 4–0-ra győzött Észtország, 4–2-re Nagy-Britannia és 2–1-re Dél-Korea ellen. Az együttes ezzel feljutott a divízió 1/B osztályba, amelyben jövőre az eggyel magasabb kategóriából éppen a héten kieső magyar válogatott is az ellenfele lesz. További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.