UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-06-11 09:07

Fehérvári életképek

Honlapunk bepillantást nyert az U20-as kosárlabda-válogatottak felkészülésébe, akik már javában dolgoznak a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában a közelgő kontinensviadal előtt. A férfiak és a nők edzője is harcias, bátor játékot vár csapatától, amire a látottak alapján minden esély megvan.

Lakner Gábor A kosárlabda-szövetség székesfehérvári edzőcsarnokának a bejáratára nyugodt szívvel ki lehetne tenni a „Megtelt” táblát, nagy a forgalom. Az U20-as férfi és női válogatott megkezdte a felkészülést a korosztályos Európa-bajnokságra, a felnőtt női válogatott is éppen itt dolgozik a nyári kontinensviadal előtt, és az ide szervezett felkészülési mérkőzések miatt az ellenfeleknek is jár némi edzésidő. Megszokott látvány, hogy a csapatok tréningjének utolsó félórájára már beszivárog a pálya mellé a következő együttes, amelynek tagjai addig az oldalvonal mellett nyújtanak, amíg birtokba vehetik a játékteret. Ugyan nagy a zsúfoltság, mégis zökkenőmentesen működik minden, a csapatok óraműpontossággal váltják egymást a parkettán.

Demeter Attila
Demeter Attila
A férfiválogatott edzésén körülnézve feltűnt, hogy többen hiányoznak, elsősorban az idősebb, 1997-es korosztályból. Különböző okok miatt Mócsán Bálint (Idaho State University) és Pongó Marcell (Ratiopharm Ulm) sem vállalta a játékot, pedig a két légiós tavaly húzóember volt a kieséssel zárult A divíziós Eb-n. Így a keretben sok 1998-as születésű kosaras található, akik tavaly a tagjai voltak a B divíziós kontinensviadalon negyedikként záró U18-as együttesnek. Hiányzó persze itt is akad, a sérülése után még nem teljes értékű edzésmunkát végző Lewis Chester (Vasas) sem állhat Forray Gábor szövetségi edző rendelkezésére. Ráadásul három körmendi fiatal csak később érkezik, ugyanis a csapatuk éppen a bronzéremét küzd az élvonalbeli bajnokságban. „Különböző okok miatt öten is hiányoznak a tapasztaltabb játékosok közül, de mindig az a legjobb válogatott, amelyik pályára lép. Nem mondhatnám, hogy sok időnk van, hiszen az Európa-bajnoksággal együtt hat hetet tudunk együtt eltölteni – mondja Forray Gábor az edzés végén. – Az első két hétben Székesfehérváron dolgozunk, aztán Kecskemétre tesszük át a székhelyünket. Magyarországon is játszunk edzőmérkőzéseket, és elutazunk Olaszországba, ahol A divíziós ellenfelekkel mérkőzünk meg nemzetközi torna keretében. Mindent megteszünk a minél jobb szereplésért, szeretnénk, ha az Eb után büszke lenne ránk az ország. Fegyelmezett és harcos védekezést, valamint bátor támadójátékot várok, ha a srácok megvalósítják azt, amit itt gyakorolunk, akkor lesz részünk sikerélményben.” Az biztos, hogy a fiúk elszántak, és a hangulat is kitűnő. Az erőnléttel sincs probléma, hiszen a délelőtti edzés után többen is önként beszállnak segíteni, amikor le kellett pakolni az ásványvíz-utánpótlást meghozó teherautót.
NS Aho Nina
NS Aho Nina
A hangulattal a lányok között sincs baj: többnyire régi ismerősök játszanak egy csapatban. A kakukktojás a Miskolcról érkező Kiss Angelika, aki a többieknél jóval fiatalabb: 2001-es születésűként kapott lehetőséget a bizonyításra Cziczás László szövetségi edzőtől. Itt azért már vannak légiósok is, hazajött a válogatottba a Duquesne duója, Aho Nina és Kuttor Enikő, valamint a Texasban kosarazó Tóth Tímea is. Persze akadnak hiányzók: Horváth Krisztina (CMB Cargo Uni Győr) és Jankó Flóra (MTK Budapest) sérülés, László Boróka (BEAC-Újbuda) betegség miatt nem lehet Székesfehérváron. A jövő héten érkezik meg a csapatba Angyal Nikolett, Dubei Debóra pedig a felnőttválogatottal készül, így nem tudni, csatlakozik-e az U20-asokhoz, és ha igen, mikor. „Végig itt dolgozunk, Székesfehérváron, emellett Franciaországban szerepelünk felkészülési tornán. Az Európa-bajnokságon nagyon nehéz feladat vár ránk, az A divízióban már a kontinens krémje játszik, a riválisok közül rengetegen felnőttbajnokságokban szerepelnek hétről hétre. Alapcélkitűzésként nagyon örülnék, ha a tavalyi feljutás után az idén megőriznénk a tagságunkat az A divízióban – fogalmaz Cziczás László. – Nagyon küzdelmes, harcias játékot várok, ehhez, úgy látom, megvannak az embereink. Nagyon jó szellemű játékosok alkotják a csapatot, az egység lehet az erősségünk amellett, hogy a külső posztokon extra játékosaink vannak.” A pályán jó hangulatban, de fegyelmezetten dolgoznak a lányok, akár Cziczás László, akár Magyar Gergely vagy a nemrég visszavonult Vajda Anna adja az instrukciókat, mindenki koncentráltan hajtja végre a feladatokat. Az elszántság megvan, és vélhetően a kontinensviadalon is visszaköszön. A női válogatott a portugáliai Matosinhosban szerepel az A divíziós Európa-bajnokságon július 8-16-án, míg a férfiválogatott a B divíziós Eb-n lép pályára július 15-23-án Aradon. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Az U20-as férfiválogatott kerete Bonifert Bendegúz (Szedeák), Bordács Soma (MAFC), Buzás Bence (TF-Budapest), Buzsáki Bence (Szolnoki Olaj KK), Demeter Attila (PVSK), Doktor Péter (Egis Körmend)*, Durázi Krisztofer (Szombathelyi KA), Filipovic Stefan (TF-Budpest), Fülöp Bence (Alba Fehérvár-DKKA),Kerpel-Fronius Gáspár (Budapesti Honvéd), Kozma Gergő (Szombathelyi KA), Krnjajski Boris (PVSK), Kucsora Csaba (MAFC), Márton Ádám (Egis Körmend)*, Molnár Dániel (Alba Fehérvár-DKKA), Németh Ákos (Egis Körmend)*, Pápai Máté (MAFC), Rudner Gábor (Szolnoki Olaj KK), Taiwo Samuel (Szolnoki Olaj KK) Az U20-as női válogatott kerete Aho Nina (Duquesne University), Angyal Nikolett (BEAC-Csata Újbuda KA)*,Bach Boglárka (Aluinvent DVTK Miskolc), Benke Sára (PINKK Pécsi 424 NKK), Böröndy Dominika (Uniqa Sopron), Dubei Debóra (Uniqa Sopron)*, Kiss Angelika (Aluinvent DVTK Miskolc), Kocsis Fanni (BEAC-Újbuda), Kuttor Enikő (Duquesne University), Markó Dorina (CMB Cargo UNI Győr), Solymosi Noémi (Vasas Akadémia), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Tóth Tímea (University of Texas at San Antonio), Török Ágnes (CMB Cargo UNI Győr), Weninger Virág (Uniqa Sopron) A csillaggal (*) jelölt játékosok később csatlakoznak a csapathoz.