UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2017-09-12 19:48

Elképesztő feltámadás

Az U17-es vízilabda-válogatott két negyed után még ötgólos hátrányban volt a montenegróiak ellen a Máltán zajló korosztályos Európa-bajnokságon, hihetetlen hajrájának köszönhetően mégis győztesen hagyta el a medencét. A csoportelsőséghez ez is kevés volt, a horvátok jobb gólkülönbségükkel előzték meg Horváth János csapatát.

L. G. Utolsó csoportmérkőzésén a montenegróiak ellen szállt vízbe a magyar U17-es fiúválogatott a Máltán zajló korosztályos vízilabda Európa-bajnokságon. Jól kezdődött a találkozó, hiszen Baksa Benedek lőtte az első gólt, a folytatás azonban már nem úgy alakult, ahogyan a fiúk eltervezték. Zsinórban háromszor talált be az ellenfél, és bár Baksa újra megvillant, a negyed végén ismét kétgólosra nőtt a montenegrói előny. A második szakaszban aztán állva hagyták a mieinket, ezt a nyolc percet 3-0-ra hozta a rivális, ezzel a nagyszünetben már 7-2-re vezetett.

Málta
Málta
Térfélcsere után aztán a magyar csapat végre elkezdte belőni az emberelőnyös helyzeteket – az első félidőben egyetlen egyet sem sikerült értékesíteni, igaz, jóval kevesebb fórt is kaptak a fiúk az ellenfélnél –, így újra nyílt lett a mérkőzés. Horváth János együttese többször is felzárkózott két gólra, de a montenegróiak mindig újra elléptek hárommal. Az összesen öt gólig jutó Uros Vucsurovics hét másodperccel a harmadik negyed vége előtt szerzett találata különösen fájó volt. A háromgólos hátrány azonban nem tűnt ledolgozhatatlannak, főleg annak fényében, hogy egy nappal korábban, a horvátok ellen másfél perc is elég volt ekkora különbség eltüntetésére. A válogatott hatalmas hajrát nyitott, és Dala Döme előbb egalizált, majd Schmölcz Norman góljával a vezetést is sikerült visszavenni. A 4-0-s rohanás után betaláltak a montenegróiak is, de az utolsó szó Bóbis Botondé volt, aki emberelőnyből belőtte a csapat tizenkettedik, egyben saját maga negyedik találatát. A hátralévő 47 másodpercben már semmi nem változott, válogatottunk így ötgólos hátrányból felállva, 12-11-re győzött. Elképesztő feltámadás volt, talán még nagyobb is, mint a horvátok elleni. A csoport másik mérkőzésén a horvátok 19-4-re kiütötték az ukránokat, így a magyar csapattal azonos mérleggel zártak. A gólkülönbség döntött a csoportelsőségről, ebben pedig a rivális volt a jobb, így a második helyen végző válogatottunknak játszani kell a nyolc közé jutásért. Az ellenfél a C csoport harmadik helyezettje, azaz minden bizonnyal a grúz csapat lesz szerdán 12 órától.

U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta A csoport, 3. forduló Magyarország–Montenegró 12-11 (2-4, 0-3, 5-3, 5-1) Gólszerzők: Bóbis 4, Schmölcz 3, Baksa 2, Dala 2, Szieben, ill. Vucsurovics 5, Gardasevics 3, Draskovics, Murisics, Perkovics

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.