UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2017-10-27 20:30

Bernáth Attila döntőbe jutott

Az ökölvívók törökországi ifjúsági Európa-bajnokságán pénteken még nem ért véget a magyar szereplés: a csapatból egyedül állva maradt Bernáth Attila folytatta remeklését, megnyerte az elődöntőjét is, így szombaton az aranyéremért lép kötelek közé a legkönnyebbek, a 49 kilósok kategóriájában.

Jancsó Kornél A debreceniek üdvöskéje, Bernáth Attila nem érte be azzal, hogy két nappal korábban a négy közé jutásért rendezett összecsapáson diadalmaskodott a törökországi Antalyában, az ifjúsági Eb-n, és azzal már biztos érmessé lépett elő. Többre vágyott, s többet is tett azért, hogy akár az Európa-bajnoki címe is meglegyen a finálé megnyerésével. A lehetőséghez orosz vetélytárson keresztül vezetett az útja, akivel a pénteki elődöntőben nézett farkasszemet.

A negyeddöntős megméretést követően az elődöntő után is Bernáth Attila kezét emelték a magasba Forrás: MÖSZ
A negyeddöntős megméretést követően az elődöntő után is Bernáth Attila kezét emelték a magasba Forrás: MÖSZ
Az orosz iskola jeles képviselőjeként Danyiil Liszenko eleve nem ígérkezett könnyen legyűrhető riválisnak, ennél fogva a győzelem kétszeresen is értékes. Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány honlapunknak elmondta, hogy Attila szoros csatában, jó mérkőzésen, a második menetben mutatott imponáló bokszának köszönhetően nyert 3-2-es pontozással, teljesen megérdemelten. A kapitány megítélése szerint a döntőben, amelyet grúz ellenféllel vív, szintén van esélye, ha a pénteki teljesítményét meg tudja ismételni. Bernáth bravúrja gyógyír lehet a lelki sebekre is, hiszen a tízfős magyar korosztályos válogatottból kilencen időnek előtte elvéreztek, ketten ráadásul a már dobogós helyért rendezett csatában maradtak alul. Egyetlen „kesztyűs fecskénk” tehát javított mindazok hangulatán, akik több magyar medálra számítottak. Az bizonyos, hogy Antalyából ifjúsági különítményünk egyetlen éremmel tér majd haza, miként az is, hogy az viszont vagy arany, vagy ezüst lesz. Bernáth amúgy a négy közé kerüléssel arról is gondoskodott, hogy Magyarország az idei korosztályos Eb-ről „nyakbavalóval” távozók listáján legyen. Az 1999-es és 2000-es évjáratú fiatalok mostani kontinentális csúcsrandevúján 33 ország fiai húztak kesztyűt, s végül 15-nek a képviselői  mondhatják el, hogy a csapatuk nem üres kézzel hagyja maga mögött a kies Antalyát, mert legalább egy elődöntős pozíciót sikerült kiharcolniuk. A legeredményesebben eddig Oroszország vette az akadályokat, miután nyolc bokszolójuk is a legjobb négy között van. A tíz súlycsoport eredményhirdetésekor dobogóra állhat öt-öt ukrán és török, négy azeri, három-három fehérorosz és grúz, két-két angol, bolgár és ír, valamint egy-egy cseh, görög, horvát, lengyel, román – és Bernáth révén - magyar ökölvívó. Hogy melyik fokára, arra a szombati, 17.30-tól esedékes súlycsoportdöntők derítenek fényt. Egyéb korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.