Egész napon nyújtott parádés vívásával a 18 éves Farkas Csaba nyert egyéniben a junior párbajtőrözőknek a szerbiai Sabacon (vagyis Szabácson) zajló világkupaversenyén. A Balaton Vívóklub versenyzője – aki egyébként a hazai ranglista kilencedik helyezettje – többek között legyőzte a korosztályos világelső cseh Jakub Jurkát is.
Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Február első hétvégéjén tartják a junior párbajtőrözőknek az utolsó nemzetközi erőpróbát a korosztályos Európa- illetve világbajnokság előtt. A fiúk a szerbiai Szabácson, a lányok Pozsonyban versenyeztek a márciusi szocsi kontinensviadal előtt.
Farkas Csaba (középen) és Koch Máté (balról a második) a dobogón Forrás: hunfencing.hu
S bár a lányok is időnként a dobogóra értek az elmúlt hónapokban, elsősorban a fiúk között várhattunk fényesebb magyar sikereket, elvégre a szerbiai verseny előtt már három fiatal (Andrásfi Tibor, Debnár Gergely, Nagy Dávid) is szerzett érmet a mostani évadban vk-állomáson.
Azt viszont talán kevesen gondolták, hogy az utolsó viadalon egyéniben két újabb medált az eddigiek mellé tesznek a fiúk. Pedig így történt. Koch Máté a csoportkör alapján a főtáblán az első kiemelést kapta, s ezt a lehetőséget kihasználva remekül menetelt egészen az elődöntőig, ahol csak a francia Luigi Middleton állította meg. A Vasas 18 esztendős vívója a még így is nagyszerű harmadik helyet gyűjtötte be.
A még nagyobb szenzációt viszont a Balaton Vívóklub versenyzője, Farkas Csaba biztosította. A kvalifikáció során a második kiemelési helyet megszerzett párbajtőröző hatalmas meglepetést okozott egész napos teljesítményével, ugyanis veretlen maradt, vagyis aranyérmet szerzett. A hazai ranglista kilencedik helyezettje a csoportkörben vívott mérkőzéseket is beleszámítva tizenháromból tizenhárom asszót nyert meg.
Farkas a parádés menetelése közben többek között 15:12-re legyőzte a 2017/18-as évadban már több vk-versenyt nyert, világranglista-vezető cseh Jakub Jurkát is. A fináléban pedig a Koch Mátét kiejtő Middletont múlta felül 15:10-re.A válogatott szövetségi kapitánya, Eitner Kinga tanítványa így az ötödik magyar párbajtőröző lett a mostani szezonban, aki érmet nyert és Andrásfi Tibor után a második, aki az elsőséget szerzett vk-versenyen. Az Eb-, illetve vb-részvétele viszont így sem garantált, miután csak a hazai rangsor első négy helyezettje utazhat Szocsiba, illetve Veronába.
Ezeket a sorokat olvasva, ha a csapat összetételét még nem is, annyit mindenképpen megállapíthatunk, finoman szólva sem lesz gyenge a fiú junior párbajtőrcsapat az év legfontosabb eseményein.
A lányok pozsonyi viadalán Muhari Eszter szerepelt a legjobban, a Budapest Honvéd versenyzője a nyolcaddöntőben a román Bianca Beneától kapott ki.
Vasárnap a fiúk és a lányok is a csapatversennyel folytatják a világkupát.