
Összegyűjtöttük az U20-as, az U17-es és az U15-ös korosztály legígéretesebb birkózóit, akiktől idén nagy dobásra számíthatunk nemzetközi szinten.
Összegyűjtöttük az U20-as, az U17-es és az U15-ös korosztály legígéretesebb birkózóit, akiktől idén nagy dobásra számíthatunk nemzetközi szinten.
A junior vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Leventével (18) az után beszélgettünk, hogy kiválóan kezdte az évet: ezüstérmes lett a zágrábi felnőtt UWW-rangsorversenyen.
Az U20-as világ- és Európa-bajnok Elekes Enikő (19) a felnőttek között egy súlycsoporttal lejjebb próbálja ki magát, és megcélozza a párizsi kvóta kiharcolását.
A 18 éves Lévai Levente a döntőig menetelt az UWW zágrábi rangsorversenyén, végül ezüstérmet szerzett a felnőttek között.
Az új év beköszöntével sorra vettük, hogy a hazai utánpótlássport képviselői közül milyen világversenyeken, kikre érdemes leginkább odafigyelni az új évben.
Gyuricza Marcell (97 kg) arany-, Zsivnovszky Péter (86 kg) ezüstérmet szerzett az U20-as szabadfogású birkózók Brit Nagydíján, Manchesterben.
Tizenhét induló közül a Ceglédi VSE nyerte az U15-ös kötöttfogású csapatbajnokságot Szigetváron.
A kötöttfogásúak révén a magyar csapat egy-egy bronzéremmel és ötödik hellyel zárt a vasárnap véget ért, tiranai U23-as vb-n.
Takács István (87 kg) megnyerte, Tösmagi Attila (77 kg) elvesztette bronzmérkőzését a kötöttfogásúak versenyében a tiranai U23-as vb záró napján.
Takács István a negyed-, Tösmagi Attila a nyolcaddöntőben kapott ki a kötöttfogásúak versenyében a tiranai U23-as vb-n; mindketten folytathatják a vigaszágon.