Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia adta a legtöbb lehetőséget a fiataloknak.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia adta a legtöbb lehetőséget a fiataloknak.
A norvég Brann csapatával találkozik a Puskás Akadémia a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga selejtezőjében.
A 17 éves Kilvinger Levente Pécsről szerződött az olasz fővárosba, és új csapatában 30 percet játszott az első mérkőzésén.
A Ferencváros szombaton délután hivatalos felületein jelentette be, hogy meghosszabbította a csapat középpályásának, Tóth Alexnek (19) a szerződését.
Csepelen, a Szabadkikötő SE sporttelepén rendezték meg az ötödik Barca Academy Hungary Cup futballtornát.
Szerbiában rendezik a Vilotic-tornát, amelyen ebben az évben is részt vesz az Európa-bajnoki selejtezőre készülő U19-es magyar futballválogatott.
Az MLSZ szerint a 19 éves Artúr Musák a szlovák válogatott színeiben kíván játszani, de nyitva hagyják annak lehetőségét, hogy a jövőben a magyarokat erősítse.
Elrajtolnak a korosztályos futballbajnokságok, amelyekben nagy kérdés, hogy folytatódik-e a fővárosi dominancia vagy a vidéki csapatok veszik át az uralmat.
Mások mellett Pécsi Ármin, a Liverpool FC kapusa is tagja az U21-es válogatottnak, amelyben szeptemberben a litvánokkal játszik Eb-selejtezőt.
Pénteken rajtolnak a korosztályos bajnokságok, de előtte még megnéztük, melyik utánpótláscsapatok szerepeltek a legsikeresebben a mögöttünk hagyott tíz évben.