UtánpótlásSport
2026. január 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2026-01-12 18:01

Sűrű év vár az utánpótlásra

Nem kell sokat várni, hogy megkezdődjön az idei kiemelt utánpótlás-ökölvívóversenyek sora.

Nem kérdés, sikeres évet zárt a magyar ökölvívó-utánpótlás 2025-ben: a fiatalok minden korosztályos világversenyről hoztak legalább egy érmet.

Immár a World Boxing világszövetség tagjaként az ifjúságiak Európa-bajnokságán egyedül Váradi Sándor állhatott dobogóra (3. hely), nem sokkal később pedig az U15-ösök Eb-jén a válogatottunkból hatan is érmet ünnepelhettek: Nagy Viktória és Varga Vivien egyaránt a döntőben kapott ki, míg Toldi LiaNagy RubenPankovics Bohdan és Károly Bence (70 kg) nyakába került bronzszínű medália.

Az év egyik legnagyobb durranása volt a budapesti U23-as Európa-bajnokság,

a BOK-csarnokban Gémes Levente és Szira Zsófia is hazai környezetben lett Eb-győztes, Szeleczki Lilla másodikként zárt.

A sorban utolsónak maradt U17-es kontinensviadalra is maradt magyar első hely, Czifra István öt meccset nyerve bizonyult a legjobbnak, Bodnár Krisztina és Kiss Zsófia ezüstérmes lett, Domján Alex a harmadik helyen végzett.

Túl sok ideig azonban nem pihenhetnek a fiatalok, hiszen a hazai szövetség közzétette a 2026-os versenynaptárat,

nem kell sokat várni, hogy érkezzenek az első kiemelt események.

Február elején ugyanis megrendezik a fővárosban az Énekes István-emlékversenyt, ami az U19-es korosztálynak minden évben kiemelt megméretése, sőt, válogatója. Megéri majd jól szerepelni a fiataloknak, ugyanis márciusban rendezik meg Bangkokban a Future Cupot, amivel a legjobbak kvalifikálhatnak az októberi nyári ifjúsági olimpiára.

Március közepén, a Bocskai-emlékversenyen Debrecenben a legjobb felnőtt bunyósok mellett számos kiváló U23-asnak is szurkolhatunk majd, a május végi, egri Bornemissza-emlékversenyen pedig az U19-es, az U17-es és az U15-ös korosztályban is népes nemzetközi mezőny várható.

Júliusban kerül sor a felnőtt magyar bajnokságra, ha pedig ob-k: az U19-es és U17-es összevont eseménynek, illetve az U15-ös és U13-as közös viadalnak is október az időpontja.

Az utánpótlás-világversenyek kapcsán még vannak kérdőjelek, az eddigi információk alapján az U19-es világbajnokságot, az U17-es Eb-t és az U15-ös kontinensviadalt is a nyáron rendezik meg, az U23-as Európa-bajnokságnak pedig Porec ad majd otthont, november közepétől.

(Kiemelt képünkön: pillanat a tavalyi U15-ös Eb-n Forrás: MÖSZ)