
Húsz év alatti a női kézilabda NB I/B-ben szereplő NEKA keretének átlagéletkora, amely jó úton jár, hogy tavasszal visszajusson az élvonalba.
Húsz év alatti a női kézilabda NB I/B-ben szereplő NEKA keretének átlagéletkora, amely jó úton jár, hogy tavasszal visszajusson az élvonalba.
Danyi Gábor vette át a női szakág vezetését a Nemzeti Kézilabda Akadémián.
A NEKA NB I-es csapatában folytatja a pályafutását a legutóbbi évadban a Budapesti Honvéd színeiben az U20-as bajnokságban gólkirályként záró Kardos Márton.
Hajdu János a NEKA 2013-as megalakulása óta Balatonbogláron dolgozott, sportszakmai igazgatóként és női szakágvezetőként koordinálta az utánpótlásképzést.
Az U17-es leány kézilabda-bajnokságot megnyerő NEKA vezetőedzője, Siti Beáta nyilatkozott az Utánpótlássportnak.
Ugyan kiesett a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata a férfi kézilabda-élvonalból, a következő évadban az NB I-ben folytathatja.
Az Alba Fehérvár elleni vereségével kiesett a női kézilabda NB I-ből a javarészt utánpótláskorú játékosok alkotta NEKA csapata.
A férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén az utánpótláskorúakra építő NEKA öt góllal legyőzte a Dabast.
A férfikézilabda NB I utolsó fordulójában olyan eredmények születtek, amelyek a NEKA, jórészt utánpótláskorúakkal felálló csapata kiesését okozták.
A Budakalász legyőzésével a balatonboglári NEKA már biztosan alapszakaszgyőztesként jut be az U18-as fiú kézilabda-bajnokság négyes döntőjébe.