UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-06-17 17:21

Folytatódott a NEKA-uralom az U17-es leánybajnokságban

A négyes döntőben magabiztos győzelmekkel szerezte meg az aranyérmet az U17-es leány kézilabda-bajnokságban a NEKA csapata, amelynek edzője, Siti Beáta nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Az elmúlt három évadban a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata nyerte meg az U17-es leány kézilabda-bajnokságot, ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi években balatonboglári uralom jellemzi a korosztály élvonalbeli pontvadászatát.

A június első felében megrendezett Final Fourban a NEKA az elődöntőben a Ferencvárost (37–28), a fináléban pedig a DVSC-t (34–26) győzte le magabiztosan, így a boglári lányok ismét címet védtek. Tették ezt úgy, hogy túl sok idejük nem volt az összeszokásra a tavaly nyáron kinevezett vezetőedzőjükkel, a korábbi klasszis kézilabdázóval, Siti Beátával.

„A keret nagyobbik része korábban csak akadémiai tornán vett részt, javarészt 2008-as és 2009-es születésű lányok alkották a névsort, velük edzettünk napról napra, viszont 2007-esek is pályára léphettek a bajnokságban, ők viszont már az idősebbek között készültek az évad során. Én augusztusban kezdtem meg a közös munkát ezzel a gárdával. A korosztályos csapatok közötti átjárást szerencsére jól tudtuk menedzselni az idősebbek edzőjével, Zsadányi Sándorral – mondja Siti. – A bajnokság elején még közel sem volt »készen« a csapat, be is csúszott néhány botlás, kikaptunk a Nemesvámos ellen, de a két, Kozármisleny elleni összecsapáson is megszenvedtünk. Ettől függetlenül

folyamatosan fejlődtek a lányok,

ráadásul NB II-ben is szerepelhettek a korosztályos bajnoksággal párhuzamosan.”

A NEKA végül a Nyugati csoport élén zárta az alapszakaszt, a négyes döntőben pedig – ahogyan már említettük – nem lehetett megállítani a csapatot.

Repül az edző, a levegőben Siti Beáta Forrás: NEKA

„Az NB II-es rájátszásban is találkoztunk a Fradival, akkor igencsak megnehezítették a dolgunkat, nem is bírtunk velük. A négyes döntő kezdete előtt csak az FTC elleni összecsapásra készültünk, lépésről lépésre haladtunk, végül meg tudtuk oldani a feladatot. A Debrecennel való találkozó előtt már csak videózásra volt idő, de összességében azt mondhatom, viszonylag sima meccseket játszottunk a Final Fourban. Több kézisünk emellett az U19-esek között is bizonyíthatott. Extra élmény volt ez a lányoknak és nekem is, mivel első alkalommal ünnepelhettem vezetőedzőként aranyérmet korosztályos négyes döntőben. Az eredmény is számít, hiszen mindenki nyerni szeretne, mellette pedig természetesen a fejlődést emelem ki.

Azt mondtuk a lányoknak, éljék meg ezt az eseményt,

ez pedig sikerült is!”   

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)