
A párbajtőröző Nagy Blanka nemrégiben junior-vb-ezüstöt nyert Vuhsziban, ahol a most a felnőttek világkupáján maradt veretlen a nyitó napon.
A párbajtőröző Nagy Blanka nemrégiben junior-vb-ezüstöt nyert Vuhsziban, ahol a most a felnőttek világkupáján maradt veretlen a nyitó napon.
Kovács Attila vívóedzői pályafutásának eddigi legnagyobb sikere, hogy párbajtőröző tanítványa, Horváth Lotti kadétvilágbajnok lett áprilisban.
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője áprilisi díját: a kitüntető cím Kovács Attila vívótréneré lett.
Horváth Lotti és Pelle Domonkos bizonyult a legjobbnak a junior párbajtőrözők tatai előválogatóján.
A jövő sztárjai vendége a Budapesti Honvéd korosztályos világ- és Európa-bajnok párbajtőrözője, Pelle Domonkos és egyik mestere, Peterdi András.
Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Beliczay Sándor mesteredzőt mutatjuk be, aki a hazai tőr- és kerekesszékes vívásban is példás eredményeket ért el.
A junior férfi párbajtőr-válogatott az idei vb-n közel járt az éremszerzéshez, és jövőre akár ugyanebben az összetételben is megkísérelhet felállni a dobogóra.
A párbajtőröző Kovács Gergelyt beválasztották az U23-as sportolói bizottságba.
A vívóválogatott szövetségi kapitánya a korosztályos világviadalok sora után kijelentette, hogy átgondoltabb versenynaptárra van szükségük a fiataloknak.
Az elismerésre Kovács Attila vívó-, Lezsák Balázs atléta- és Lévai Zoltán birkózóedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.