A Békéscsaba 18 éves, ifjúsági és junior Európa-bajnok irányítója, Kukely Anna a nyártól a Ferencváros női kézilabdacsapatát erősíti.
Kézilabda
Kézilabda: százszázalékos hetet zártak az utánpótlás leányválogatottak
A junior, az ifjúsági és a serdülő leány kézilabda-válogatott is megnyerte valamennyi mérkőzését a nemzetközi héten; az utóbbi két korosztály esetében mindez tornagyőzelemmel párosult.
Kézilabda: Ilics Zoran úgy szállt be a Kielce ellen, mintha hétről hétre alapember lenne Veszprémben
Két góllal, egy gólpasszal, valamint jó védekezéssel vette ki a részét a Telekom Veszprém csütörtöki BL-bravúrjából a klub 20 éves jobbátlövője, Ilics Zoran.
Kézilabda: újra együtt a női juniorválogatott; Négy Nemzet-tornára készülnek az ifjúságiak és a serdülők
Sűrű válogatott hét vár a korosztályos leányegyüttesekre: a juniorok Balatonbogláron, az ifjúságiak a romániai Valceában, a serdülők pedig Siófokon készülnek a nyári feladatokra.
Kézilabda: először szerepel a felnőttválogatottban Kajdon Blanka, akit akarata és szorgalma emel ki a korosztályából
A Vasas 19 éves irányítója, Kajdon Blanka az Eb-selejtezőre készülő női kézilabda-válogatott keretének egyetlen utánpótláskorú játékosa. A juniorválogatott szövetségi edzőjét, ifj. Kiss Szilárdot kérdeztük róla.
Kézilabda: akár négyes döntőbe is kerülhet az id. Rosta Miklós vezette győri ifjúsági fiúcsapat
Kiválóan szerepel az Agrofeed ETO UNI Győr együttese az ifjúsági fiú kézilabda-bajnokságban, az sem elképzelhetetlen, hogy az id. Rosta Miklós vezette társaság az előzetes esélyeket teljesen átírva bekerül az évad végi Final Fourba.
Kézilabda: az FTC és a NEKA is megállíthatatlannak látszik az ifjúsági leánybajnokságban
A hajrájához közelít az ifjúsági leány kézilabda-bajnokság alapszakasza, amelyben most már erősen körvonalazódik az évad végi négyes döntő mezőnye.
Kézilabda: hatalmas hajrá után mentett pontot a NEKA Egerben; először játszott döntetlent a férfi NB I-ben
A végén négy perc alatt négygólos hátrányt dolgozott le az Eger vendégeként a fiatalokkal felálló Nemzeti Kézilabda Akadémia a férfi NB I-ben, ezzel megszerezte az első tavaszi pontját.
Jégkorong: a rosszul sikerült felsőház után eredményes playoffban bízik a Vasas juniorcsapata
Negyedik kiemeltként biztosan nehéz riválist kap az U21-es jégkorongbajnokságban az idényt remekül kezdő Vasas, ám Jánosi Csaba együttesének így is egyértelműen a négy közé kerülés a célja.
Kézilabda: Koronczai Petra szerződést hosszabbított, marad az MTK Budapest csapatában
Új, egy plusz egy éves szerződést kötött az MTK Budapest NB I-es női kézilabdacsapata a 20 éves, kétszeres korosztályos Európa-bajnok átlövő-iránytóval, Koronczai Petrával.