Rangos versenyen mutatták meg tudásukat január első hétvégéjén az utánpótláskorú rövid pályás gyorskorcsolyázók. A junior Európa-kupára kvalifikáló Pannonia Opent a nemzetközi szövetség Danubia-sorozatának harmadik állomásaként rendezték meg a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, s a magyar fiatalok remekeltek.
Korcsolyasportok
Újra csúsznak
Január első hétvégéjén már folytatják is a versenyzést a fiatal magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók, akik az idén először hazai környezetben, Budapesten lépnek jégre. A Pannonia Open elnevezésű nemzetközi korosztályos viadalon 17 ország hozzávetőleg 250 korosztályos versenyzője indul.
Szívügyek a jégen
A budapesti Négy Nemzet-tornáján dőlt el az idei műkorcsolyázó magyar bajnoki címek sorsa. A junior korosztályban csak a jégtáncosok mezőnyében voltak magyar résztvevők, itt az összesített második helyen végzett Marton Villő, Szemko Danyil kettős nyerte a bajnoki trófeát. A nők között a 19 éves Tóth Ivett, a férfiak versenyében pedig a vele egykorú Borovoj Alekszander volt a legeredményesebb magyar versenyző.
Érmeket hozott a Mikulás
Mindhárom éremből jutott a magyar fiataloknak a 12. Santa Claus Cupon, vagyis a Mikulás Kupán. A Gyakorló Jégcsarnokban lebonyolított nemzetközi utánpótlás műkorcsolya- és jégtáncversenyen Papp Vivien korosztályában első, egy kategóriával feljebb negyedik lett, Ekker Léna és Zsembery Katinka ezüst-, Incze Brigitta pedig bronzérmet gyűjtött be. Ugyancsak harmadikként végzett Hortobágyi Dominik, valamint a Csikós Petra, Csikós Patrik jégtáncospár is, bár ez a duó szűkebb mezőnyben érte el ezt a helyezést.
Új szakvezető a junior műkorisoknál
A junior műkorcsolyázóknak januártól új szövetségi vezetőedzője lesz a félig orosz, félig örmény származású Jeranjak Ipakjan személyében, aki az utánpótlás mellett a felnőtteknél zajló szakmai munkát is felügyeli majd.
Adventi nyitány érmekkel
Két dobogós helyezést értek el junior műkorcsolyázóink a Gyakorló Jégcsarnokban vasárnap véget ért nemzetközi versenyen, a Christmas Cupon, vagyis a Karácsony-kupán. A legjobb kűrt futó Marton Villő, Szemko Danyil kettős másodikként zárt a jégtáncosok mezőnyében, míg Láng Júlia – akárcsak korábban Rigában – ezúttal is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Érmeket koriztak
Az Európai Körverseny első állomásáról, a szlovéniai Celjéből nyolc éremmel tértek haza a fiatal magyar műkorcsolyázók. A legsikeresebbek a Sebestyén KSE versenyzői voltak, akik ötször állhattak fel a dobogóra.
Ünnepi versenydömping
Először fordul elő, hogy két hét alatt négy nemzetközi korcsolyaversenyt rendeznek a sportág fővárosi központjában. Csütörtökön indul az utánpótláskorúakat és felnőtteket is érintő Advent a Jégen sorozat, amelynek keretében közel 30 ország sportolóinak részvételével három műkorcsolyaversenyt és egy short track-eseményt bonyolítanak le.
Következetesség és kitartás
Gór-Sebestyén Júlia, az általa alapított műkorcsolyázó egyesület vezetőedzője büszke fiatal tanítványaira, akik a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt sorra nyerik az érmeket. Ám hogy kiből lesz nagy bajnok, azt még korai lenne megjósolni. Az Európa-bajnok műkorcsolyázónő honlapunknak elmondta, hogy csak a legelszántabbaknak és a legkitartóbbaknak sikerülhet felnőtt korukra is átmenteniük sikerességüket.
Bátor száguldás
A hosszútávú fejlődés érdekében a korábbiaknál intenzívebb edzéstervet állítottak össze a rövid pályás gyorskorcsolyás juniorválogatott számára. Az utánpótlás szakmai munkáját 2009 óta irányító Szabó Krisztián szerint a közös gyakorlások óraszámának növelése a fiatalok esetében is elkerülhetetlen volt.