Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődik a serdülő ökölvívók Európa-bajnoksága a törökországi Erzurumban, a Dorkó Péter vezetésével készülő magyar korosztályos válogatott pedig kétszer is edzőtáborba vonul a kontinensviadal előtt.
Ökölvívás
Ökölvívás: sűrű félév előtt állnak a hazai leányversenyzők
Az idei év első felére sem panaszkodhattak a hazai utánpótláskorú leányversenyzők, hiszen számos ökölvívó-eseményen bizonyíthattak, a java azonban csak a következő hónapok során jön számukra, Európa- és világbajnoksággal megspékelve.
Ökölvívás: körvonalazódik az ifiválogatott második féléves programja
Számos nemzetközi versenyen mérethették meg magukat az ifjúsági válogatott ökölvívói az elmúlt hónapok során; a fiatalok már a novemberi korosztályos vb-re készülnek, a program pedig egyre inkább körvonalazódik.
Ökölvívás: több mint családias hangulatban készülnek a Fehérvári KSE fiataljai
A 2019-ben alakult Fehérvár Küzdősport SE nincs híján a fiatal ökölvívóknak, akikkel egészen kiskoruktól kezdve foglalkoznak az egyesület szakemberei. Bár a hangsúly nem az eredmények hajszolásán van, az ifjú sportolóik hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt megállják a helyüket, amit sokszor dobogós helyekkel is párosítanak.
Ökölvívás: nem feltett kezekkel várják az év második felét az ifi lányok
Az év első felében az ifjúsági leány ökölvívók már bizonyították, hogy számolni kell velük a kiemelt nemzetközi versenyeken, a java azonban csak az év második felében jön számukra, ugyanis novemberben korosztályos vb-n fognak részt venni.
Ökölvívás: már hangolnak a serdülők az augusztusi Eb-re
Június második felében Gyergyószentmiklóson nemzetközi mezőnyben mérették meg magukat a legjobb magyar serdülő- és juniorkorú ökölvívók, akik összesen hét aranyéremmel tértek haza az eseményről; az előbbi korosztály kevesebb mint másfél hónap múlva Eb-n méretheti meg magát.
Ökölvívás: Komjáthi Nóra több szempontból is fontos sikert aratott a 71. Bornemissza-emlékversenyen
A nemrégiben Egerben megrendezett 71. Bornemissza-emlékversenyen a DVSC-s Komjáthi Nóra nyerte az ifi lányok 81 kilogrammos súlycsoportját; a fiatal ökölvívónak több okból is fontos volt a diadal.
Ökölvívás: tornák, edzőtáborok és vb előtt az ifjúsági fiú versenyzők
A múlt héten rendezett 71. egri Bornemissza-emlékversenyen eredményesen szerepeltek a hazai ifjúsági fiú versenyzők, akik nemzetközi tornákkal és edzőtáborokkal készülnek a novemberben kezdődő korosztályos ökölvívó-világbajnokságra.
Ökölvívás: több mint fél évszázada sikeres a KSI szakosztálya – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a több mint fél évszázada eredményesen működő, fővárosi KSI ökölvívó-szakosztályát látogatta meg.
Ökölvívás: duplán jól indult a Bornemissza-emlékversenyt megnyerő Zsigó Csaba nyara
A DVSC 17 éves ökölvívója, Zsigó Csaba előbb a szakmunkás bizonyítványának, majd az Egerben rendezett 71. Bornemissza-emlékverseny megnyerésének örülhetett; a fiatal már gőzerővel készül a jövő megméretéseire.