A Törökországban rendezett U16-os sakkvilágbajnokságon kevés hiányzott a magyar csapatnak ahhoz, hogy a kiszámíthatatlan mezőnyben megtartsa kiinduló helyezését. Ruck Róbert csapatvezető a verseny összegzése mellett külön kiemelte a hibátlan Juhász Judit teljesítményét.
Sakk
A 15 éves Juhász Judit a magyar sakk balesetveszélyes ragadozója
A kővágóörsi Juhász Judit, még csak a héten töltötte be tizenötödik életévét, ettől függetlenül már számos hazai és nemzetközi siker fűződik a nevéhez. A Tapolcai VSE sakkozóját személyisége és játékstílusa egyszerre teszi a sportág palettájának egyik legüdébb színfoltjává.
Sakk: Polgár Judit szerint a gyerekeknek a pozitív visszacsatolás a legfontosabb
Minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy a sakk mire és miként tanítja a gyerekeket. A sportági legenda arra is kitért, hány éves kortól érdemes megismerkedni a bábukkal.
Sakk: három orosz arany, az új Anand szárnyalása és Sulyok Eszter 20. helye az ifjúsági vb-n
Befejeződött az Indiában rendezett ifjúsági sakkvilágbajnokság. A négy magyar versenyző közül a legjobban az U14-es lányok mezőnyében induló Sulyok Eszter szerepelt, aki huszadik helyen végzett. A világbajnokság hat kategóriájából hármat az oroszok nyertek, a torna hőse azonban egy 14 éves hazai játékos lett.
Sakk: Sulyok Eszter a legjobb magyar az ifjúsági világbajnokság hajrájában
Az indiai korosztályos sakkvilágbajnokságon már a kilencedik fordulón is túlvannak a versenyzők. A négy magyar induló közül az U14-es leányok mezőnyében játszó Sulyok Eszter áll a legelőkelőbb helyen. Legutóbbi veresége ellenére is a tizenötödik a korosztályában.
Sakk: félidőben az ifjúsági világbajnokság mezőnyének elején sorjáznak a magyar fiatalok
Mind a négy magyar versenyző remekül kezdte az indiai korosztályos sakkvilágbajnokságot, a folytatásban azonban már visszafogottabb teljesítményekről számol be Tompa János csapatvezető. Összességében a magyar fiatalok eddig szépen helytállnak a világversenyen, hét forduló után mindannyian a mezőny első feléhez tartoznak.
Az ifjúság horizontja lehet a 2024-es budapesti sakkolimpia
Szeptember elején a nemzetközi sakkszövetség budapesti ülésén maga a FIDE elnöke jósolt kiváló esélyeket Magyarországnak a 2024-es sakkolimpia megrendezésére. Amennyiben Budapest megnyeri a pályázatot, páratlan lehetőségek teremnek a hazai sakktársadalom és azon belül a fiatalok számára. Szabó László, a hazai szövetség elnöke is a sakkolimpiában érzi a legnagyobb húzóerőt.
Sakk: portré hazánk jelenlegi legfiatalabb nagymesteréről, Kozák Ádámról
Tizenhét éves magyar sakkozó nagymesteri címmel a tarsolyban? Aki hallott már a DVTK felnőtt NB I-es sakkcsapatát erősítő Kozák Ádámról, aligha lepődik meg annyira az ifjú titán legújabb bravúrján. A Mol Alapítvány által támogatott sportolónak ugyanis már-már szokásává vált, hogy az átlagosnál fiatalabban éri el sikereit.
Sakk: döntetlennel ért véget a 12 éves Gaál Zsóka vakjátszmája a Parlamentben
Nem akármilyen sakkpartinak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton részt vettek a nemzetközi szövetség ülése utáni fogadáson a Parlamentben. Pontosabban, aki akarta, láthatta, hogyan játszik Gaál Zsóka a neves kihívói ellen, egyedül maga a 12 éves ajkai lány nem.
Sakk: megőrizni a gyerekek étvágyát
Az elmúlt években a 12 éves Gaál Zsóka és a 10 esztendős Giang Tran Nam szállította a sakkutánpótlás legjelentősebb nemzetközi eredményeit a legkisebbek között. A szövetség – túl azon, hogy segíti az ő fejlődésüket – egyre több fiatalt kíván eljuttatni Európa élmezőnyébe.