Győzelmekkel tért vissza január végi betegségét követően az idei U12-es leánybajnok, a fedett pályás Európa-bajnokságon remeklő Molnár Kitti. Édesanyja, és egyben edzője, Molnár Edina szerint, a fiatal játékos soha nem adja fel, amit elhatároz, végig is viszi. Most éppen azt vette a fejébe, hogy a korosztálya legjobbjának számító cseh ellenfelét Brenda Fruhvirtovát is utoléri. A nyáron Veresegyházon, télen pedig Mogyoródon készülő fiatal teniszező még ötéves sem volt, amikor édesanyját arra kérte, tanítsa meg játszani. Molnár Kitti, Federerhez és Halephez hasonlóan a felnőtt top 10-et célozta meg.
Tenisz
Dorka, a rendíthetetlen
A kaposvári, 15 ezer dollár összdíjazású női viadalon a 16 esztendős Drahota-Szabó Dorka élete első felnőtt világranglistás (WTA) pontját szerezte meg első körös győzelmével. Pedig a szegedi Sportmánia Egyesület játékosa februárban előbb sérüléssel, majd betegséggel küzdött, s nehezen jött újra formába. Edzője, Hajnal István szerint a pontszerzés miatt mostantól a felnőtt viadalok is bekerülnek Dorka programjába, amennyiben nem ütköznek a korosztályos versenyekkel. A fiatal szentesi sportoló levonta a tanulságot rossz szériájából: soha sem szabad feladni
Visszatérő álomutazás
Premierek sorozatán esett idén át Tóth Amarissa Kiara. A 15 éves teniszező januárban indult élete első felnőtt női ITF versenyén, majd márciusban a juniorok között is debütált, mindjárt egy elődöntővel, aztán egy tornagyőzelemmel. A múlt héten Mallorcára a Nadal Akadémiára utazott, ahol másodszor edzhet együtt a hozzá hasonló kiválasztottakkal, ám életében először ült fel egyedül egy repülőgépre.
Szerény őstehetség
Karrierje első ITF-tornáján nyomban pontot szerzett a 15 esztendős Kalocsai Péter, aki korosztályában évek óta verhetetlen a hazai mezőnyben. A fiatal játékos két éve igazolt Veszprémből a budai Tenisz Műhely csapatához. Jelenlegi edzője, Selmeci Petra szerint minden képessége megvan ahhoz, hogy sikeres játékos legyen. Az U16-os nemzetközi versenyeken áprilisban remekül szerepelt fiatal magyarra külföldi szakemberek is felfigyeltek, és az ITF tehetséggondozó programjának keretében meghívást kapott a legjobb 2003-as játékosok egy csoportjába. A szerénységéről is ismert, Kalocsai Péter a tenisz-palya.hu portálnak arról is beszélt, hogy junior Grand Slam-bajnok szeretne lenni.
Pöstyénből Párizsba
Nagy Adrienn nyerte a pöstyéni G2-es ITF-tornát, s ezzel biztosította helyét a junior Roland Garros főtábláján. A rangos szlovákiai viadalon a hazai tenisz-utánpótlás színe-java elindult, a fiúk mezőnyében Makk Péter a negyeddöntőig jutott, amivel ő is erősített párizsi pozicióján. Gulyás István, az U16-os és U18-as korosztályok válogatott edzője a tenisz-pálya.hu-nak azt nyilatkozta: nemzetközi szinten ugyan egyre nagyobb a konkurencia, a magyar játékosok is sokat fejlődtek.
Juzsnij rövidre zárta
Nem sikerült a bravúr a 18 éves Piros Zsombornak, ellenfele, a nála 17 évvel idősebb Mihail Juzsnij gyorsan elintézte a tegnap sötétedés miatt félbeszakadt, ma kora délutánra halasztott mérkőzést.
Még alszik egyet a remény
Hosszúra nyúlik Piros Zsombor élete első ATP mérkőzése, a sötétedés miatt ugyanis holnap fejezi be a Mihail Juzsnyij elleni találkozóját a Gazprom Hungarian Open első fordulójában.
Kettős tornagyőzelem
Nagy Adrienn egyesben és párosban egyaránt diadalt aratott a tunéziai Megrinében rendezett junior kemény pályás ITF-tornán. Párosban egyébként abszolút magyar siker született, hiszen Gécsek Fannival közösen hódította el a trófeát.
Célkeresztben a Roland Garros
Karrierje során a héten került először a junior-világranglista legjobb 100 versenyzője közé Nagy Adrienn. A fiatal teniszezők között 83. helyével pillanatnyilag ő a legjobb magyar, hiszen Makk Péter 92. a fiúk, Gécsek Fanni pedig a 298. a leányok rangsorában. Az MTK Budapest 17 éves játékosa számára ezzel biztossá vált részvétele a májusi Roland Garros juniorversenyének selejtezőjében. A hátralévő időben azért gyűjtögeti szorgalmasan a pontokat, hogy a főtáblán indulás jogát is megszerezze. Édesanyja és edzője, Csurgó Virág a top 100-ba vezető úttal kapcsolatban honlapunknak azt is elismerte, az ő korában nem volt a mostanihoz hasonló gyilkos verseny a nemzetközi élvonalba kerülésért.
Máté első profi sikere
Első profi tornagyőzelmét aratta a 19 éves Valkusz Máté a poreci teniszversenyen. A korábbi junior-világelső ezzel a sikerrel vélhetően legalább száz helyet lép előre az ATP-világranglistán.