A bajai gyorsúszónak, Kalmár Ákosnak idén az ifjúsági olimpia lesz a legfontosabb nemzetközi erőpróbája. Edzője, Pass Ferenc szerint a téli alapozás jól sikerült, de a tanítványát egyébként sem kell noszogatni, ha edzésről van szó. Az ifjúsági Európa-bajnok mögött sok ígéretes gyerek versenyez Baján is, ám még nem lehet megmondani, ki léphet a nyomdokaiba.
Úszás
Bajnokok bónuszban
Az úszószövetségnek „A jövő bajnokai” utánpótlásprogramját ezentúl a pécsi Jancsik Árpád koordinálja. A Dél-Dunántúli régióvezető évek óta szívügyének tekinti a legfiatalabb korosztályok menedzselését, mostantól azonban hivatalosan is ő fogja össze az országos program szálait.
Vizes generációváltás
A rendkívül sikeres tavalyi után idén is kihívásokkal teli év vár a magyar úszósport utánpótlására. Korosztályos világbajnokságot ugyan nem rendeznek, de helyette ifjúsági olimpiára utazhatnak a legjobbak. Ezúttal leginkább azon törheti a fejét a kapitány, Petrov Iván, hogy kit hagyjon ki a csapatból. A győri szakember szerint ez a hazai úszósport erejét jelzi, és örömteli problémát jelent.
Vendégségben az Üst
Rendhagyó módon Győrben rendezték meg a hagyományos Arany Üst nemzetközi korosztályos úszóversenyt. A jövőre a 40. születésnapját ünneplő, hagyományos viadalon hat ország 440 versenyzője állt rajtkockára. Petrov Iván utánpótlás-kapitány szerint a fiatalok a versenyidőszakhoz képest meglepően jó állapotban versenyeztek.
Szünet nélkül, jókedvűen
Páratlanul sikeres esztendővel a háta mögött, kihívásokkal teli új idényre készül a junior-világbajnok úszó, Késely Ajna. Nem is akárhogyan. A Budapest-kupa első fordulójában 4:08.71-et, a világ idei második legjobb idejét úszta 400 m gyorson. A Kőbánya SC 16 éves versenyzőjét thaiföldi edzőtáborozás után, floridai utazás előtt kérdeztük a terveiről.
Lefogyva bár, de törve nem
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Turi György a Kőbánya SC (korábban Bp. Spartacus) mesteredzője, aki klasszissá lett úszók sorát indította el a világhír felé vezető úton.
Maratoniünnep
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is részt vett a kecskeméti úszóünnepen, az Univer 24-en. A maratoni versenyen az iskolások óránkénti váltásban szálltak vízbe, a hatfős felnőttváltók pedig szombat éjjel 12 órás versenyen mérték össze tudásukat. Hosszú Katinka köszöntőjében a világ legjobb sportjának nevezte az úszást.
Panna vegyes álmai
A decemberi közép-európai serdülő úszóviadalon képviselte először a magyar színeket Ugrai Panna. A Hód ÚSE idén 14 éves versenyzője négy aranyéremmel hálálta meg a bizalmat. Edzője, Ádándi Kiss Gyula szerint a leány nemcsak jó alkatú, de eltökélt, kiváló szellemiségű reménység, aki idővel a korosztályos világversenyeken is érmeket nyerhet. Panna 400 m vegyesen szeretne a legjobb lenni, mint a példaképe, Hosszú Katinka.
Az utolsó díjátadó
Történelmi díjátadót tartott A hónap műhelye díj kuratóriuma hétfőn délelőtt a MOB Csörsz utcai székházában. A jubileumi hatvanadik ünnepségen a Budafóka XXII. SE úszóit és a KSI SE vízilabdázóit tüntették ki, majd az esemény zárásaként, a Decathlon ügyvezető igazgatója, Pósfai Gábor bejelentette: a mostani volt az utolsó díjátadó.
A víz volt az úr
Kiváló decemberi teljesítményük elismeréseként a Budafóka XXII SE úszói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt, míg a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerést, a 2017 negyedik negyedévében nyújtott produkciójukért, a KSI SE vízilabdázói érdemelték ki. A közönségdíjat és a százezer forintos utalványt a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hokisai nyerték.