UtánpótlásSport
2025. augusztus 3.
  • instagram
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
Keresés:

Sportágak

Úszás

A felnőtt úszó országos bajnokság parádés napjai a után az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Petrov Iván értékelte honlapunknak a fiatalok teljesítményét. Volt oka az elégedettségre, hiszen az utánpótláskorú versenyzők huszonnyolc éremmel zárták a debreceni viadalt

Parádés, fiatalos zárás

A negyedik nap sikerült a legjobban az utánpótláskorú versenyzőknek a debreceni felnőtt úszó országos bajnokságon. Zárásként Milák Kristóf (18) és Késely Ajna (17) is két-két aranyérmet nyert, az érdi fiú 100 m pillangón győzött, amelyen a tavalyi budapesti felnőttvébén ezüstérmes lett.

Lánysikerek a felnőtt ob-n

Újabb sikeres napot zártak, nyolc érmet nyertek az utánpótláskorú úszók a debreceni felnőtt országos bajnokságon. Érdekesség, hogy négy ezüstöt és három aranyat lányok nyertek, a fiúk közül csak Milák Kristóf ért célba az első három között 100 m gyorson. A nap legsikeresebb fiatalja Késely Ajna volt egy második és egy harmadik hellyel.

Késely Ajna címvédése

Jól sikerült a debreceni felnőtt országos bajnokság második napja is az utánpótláskorú úszóknak. Csütörtökön a fiatalok egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek, A Kőbánya SC versenyzője, Késely Ajna a 800 méter gyorson szerzett ezüstérme után 400-on már legyőzte Kapás Boglárkát, s korosztályos csúccsal védte meg bajnoki címét.

Újabb Milák-csúcs

Hét éremmel, közte két arannyal zárták az utánpótláskorú úszók a debreceni felnőtt országos bajnokság első napját. A legnagyobb szenzációt az érdiek 18 éves versenyzője, Milák Kristóf szolgáltatta, aki hatalmas fölénnyel nyerte meg a 200 m pillangó számát, megjavította saját korosztályos világcsúcsát, s csaknem Európa-rekordot úszott. Rajta kívül a bajai Kalmár Ákos győzött 1500 m gyorson.

Felvonul a mezőny

Természetesen a fiatal klasszisaink is elindulnak, így a 18 éves Milák Kristóf és a 16 esztendős Késely Ajna is, de bőven lesz még utánpótláskorú versenyző, akire érdemes figyelni a következő négy napban. Szerdától szombatig rendezik meg ugyanis Debrecenben a felnőtt országos úszóbajnokságot.

Csúcstámadás – már az idén?

Sós Csaba szerint a 18 éves Milák Kristóf már az idén esélyes arra, hogy világcsúcsot ússzon. A szövetségi kapitány a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának adott nyilatkozata kapcsán Selmeci Attilát, Milák Kristóf edzőjét kérdeztük.

Reményszemle, rajt előtt

A parádés 2017 után újabb remek évet kezdhetnek az utánpótláskorú úszók. A fiatalok előtt áll a helsinki ifjúsági Európa-bajnokság és a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia, de közülük sokan indulhatnak az év legfontosabb felnőtteseményén, a glasgow-i Eb-n is.

Csúcstámadás

Az úszók március végi felnőtt országos bajnokságára a legfiatalabbak közül is sokan gőzerővel készülnek. Mint például a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, mindössze 14 éves Cserfalvi Olaf. A nyíregyházi úszó persze még nem éremért utazik Debrecenbe.

Na, milyen volt Afrika?

Értékes három hetet töltöttek Dél-Afrikában négy magyar klub utánpótláskorú versenyzői. A küldöttségben voltak Selmeci Attila vezetésével az érdi úszók is (Milák Kristóf, Barócsai Petra, Kovács Benedek, Joó Sára). A tréner beszélt a melegégövi edzőtábor előnyeiről, Dél-Afrikáról és a 2018-as tervekről is.