UtánpótlásSport
2025. augusztus 3.
  • instagram
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
Keresés:

Sportágak

Úszás

Az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait és az úszást is a szombathelyiek 18 éves versenyzője, Barta Márton. Csábította a Harvard és a Stanford is, ő végül a Notre Dame Egyetemet választotta, ahol a tanulásban és a sportban is a legmagasabb szinten tud majd teljesíteni. Nagy célja, hogy 2020-ban kijusson a tokiói olimpiára.

Aki szereti a monotonitást

Szeptember óta készül Szegeden Vas Luca, aki valósággal újjászületett a csongrádi megyeszékhelyen Gellért Gábor irányítása alatt. Ezt mutatja a múlt heti vidéki országos bajnokságon nyújtott teljesítménye is: a 18 éves versenyző 200, 400, 800 és 1500 méter gyorson sem talált legyőzőre.

Cserfalvi: hetet egy csapásra

A hét végén rendhagyó helyszínen, a Duna Arénában rendezték a vidékbajnokság küzdelmeit, de a jó eredmények változatlanul jöttek. A felnőttek mezőnyében a gyorsúszó Vas Luca (18) négy aranyérmet szerzett, míg a kisebbek mezőnyében a nyíregyházi Cserfalvi Olaf (14) hétszer csapott elsőként a célba.

Szerencse, fel!

Ki is lehetne más egy fiatal magyar mellúszólány példaképe, mint Kovács Ágnes. Noha a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott, 15 esztendős Vécsei Réka még messze van azoktól a sikerektől, amelyeket olimpiai bajnok idolja elért, a miskolci ígéret mindent a sportágnak alárendelve készül napról napra. Legutóbb a debreceni felnőtt országos bajnokságon remekelt, amikor is 200 méteren harmadik lett.

A Sugovicától a feszített víztükörig

A Bajai Spartacus úszószakosztálya eredetileg 1984-ben alakult, azonban a vidéki egyesület történelme egészen a hetvenes évekig nyúlik vissza. Honlapunknak Pass Ferenc, a klub vezetőedzője tartott rövid történelemórát, e szerint 1956-ig csak a Sugovicán volt egy 33 méteres dokk, amelyet a sportolni vágyók szezonálisan használhattak, azaz úszók és a vízilabdázók addig edzhettek, amíg bírták a víz hőmérsékletét.

A távolban hangol

A parádés tavalyi év után újabb remek esztendőre készül a BVSC-Zugló 15 éves úszója, Nagy Réka. A márciusi felnőtt országos bajnokságon 200 és 400 m vegyesen is negyedik helyen végzett, jelenleg pedig az ausztráliai Perth-ben készül a helsinki junior Európa-bajnokságra és a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

Sírás lett az eleje

A magyar úszósport egyik nagy ígéretének tartják a Budafóka SE 16 éves versenyzőjét, Zombori Gábort. Az EYOF-aranyérmes sportoló a március végi, debreceni felnőtt országos bajnokságon több korosztályos csúcsot is átírt, mi több, 100 m háton bronzérmet szerzett. Ám most már előretekint, a helsinki junior Európa-bajnokságra és a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára fókuszál.

A hagyományok útján

Sorra jönnek ki az ígéretes úszók a Nyíregyházi Sportcentrum műhelyéből. A folyamatosan fejlődő szakosztályból az utóbbi időben a 15 esztendős Hatházi Dóra és a 14 éves Cserfalvi Olaf is figyelemre méltó eredményeket ért el. A egyesület edzője, Gyula Sándor beszélt honlapunknak a nagy múltú nyíregyházi klubról.

Tényleg tanári pálya

Mestermunka című sorozatunkban olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Selmeci Attila úszóedző, aki fiatal ígéretek sorának pályafutását egyengette, s 59 éves korára jutott el a csúcsra azzal, hogy az irányításával készülő Milák Kristóf tavaly, 17 évesen bombameglepetésre ezüstérmet szerzett a budapesti felnőtt-világbajnokságon.

Kopogtatnak a jövő bajnokai

A Magyar Úszó Szövetség 2013-ban hívta életre Jövő bajnokai elnevezésű utánpótlásprogramját. A Debrecenben rendezett felnőtt országos bajnokságon szárnyaikat próbálgató fiatalok többsége már a kezdeményezés haszonélvezőjeként érkezhetett a nagyok közé; mint például a 100 m pillangón bronzérmes Hatházi Dóra vagy a 400 m vegyesen döntős Kós Hubert. Vagyis a tehetséggondozó program utolsóéves bajnokai már a felnőtt ob-n is letették névjegyüket.