A tőrvívó Szemes Gergő sorozatban a harmadik kadét európai körversenyét nyerte meg szombaton: Budapest és Mödling után ezúttal Halléban aratott diadalt. Cikkünkben arról beszélgettünk vele, mi rejlik a bravúrsorozat hátterében.
Vívás
Vívás: párbajtőrcsapataink ezüst- és bronzéremmel a tarsolyban térnek haza a mediterrán vidékről
A junior párbajtőrözők vitték a prímet a vasárnapi vívódömpingben, a Cséri Soma, Keszthelyi Zsombor, Nagy Marcell, Osman-Touson Maruán összeállítású fiúcsapat ezüst-, míg a Borsody Emma, Büki Lili, Kardos Edina, Muhari Eszter felállású leányválogatott bronzéremmel gazdagodott vasárnap a világkupában.
A tőrvívó Szemes Gergő ismét leiskolázta Európát
A tőrvívó Szemes Gergő sorozatban a harmadik kadét európai körversenyét nyerte meg szombaton: Budapest és Mödling után ezúttal Halléban aratott diadalt. Nem akárhogyan! A legszorosabb párharca a 194 fős mezőnyben 15:11 volt.
Fiatalos iramban: tokiói hajsza
Vannak olyan sportolók, akiknek csak pályafutásuk végén adatik meg az a lehetőség, hogy részt vegyenek egy olimpián. Ugyanakkor vannak olyan, kiemelkedő kvalitású versenyzők is, akik már utánpótláskorúként eljutnak arra a szintre, hogy a világ legnagyobb presztízsű versenyén, az ötkarikás játékokon bizonyítsanak. Sportvezetőkkel beszélgettünk arról, kik azok az ifjak, akik jó eséllyel pályázhatnak a jövő évi, tokiói olimpiai kvótára.
A kardvívó Szűcs Luca (17) két vk-verseny után máris a junior-világranglista kilencedik helyén áll
A BVSC-Zugló 17 éves kardvívója, Szűcs Luca remekel első éves juniorként a világkupaversenyeken: mind a két, ez évadbeli viadalon a dobogó második fokára állt, így rögvest a korosztályos világranglista kilencedik helyére repítette magát. A megméretéseken történtekről beszélgettünk vele.
Vívás: szombati dömping Szűcs Luca újabb vk-ezüstjével
A fiú tőrözőket leszámítva minden fegyvernem érintve volt a vívók szombati dömpingjén; a juniorkorú Szűcs Luca (BVSC-Zugló) Szocsi után a lengyelországi kard vk-viadalon is ezüstérmet szerzett, végső sikere egyetlen tuson múlt. A leány tőrözők bukaresti versenyén Hajas Nóra hetedik lett, míg a kadét párbajtőrözők között Wimmer Dorina szerzett nyolcadik helyet Németországban.
Vívás: képes lehetek dobogóra állni az Eb-n, mondta Pápai Zoé
Az UTE kardvívója, Pápai Zoé remek heteket tudhat maga mögött: a bukaresti és az eislingeni kadét európai körversenyen is jól szerepelt: előbbit megnyerte, utóbbin pedig a második helyen zárt. A viadalokon történtekről és az új évadbeli céljairól beszélgettünk vele.
Vívás: lecsúszott az éremről a leány kardcsapat Eislingenben
Pápai Zoé szombati ezüstérme után a leánycsapattól a negyedik helyre futotta a kadét kardozók európai körversenyének eislingeni állomásán, miközben a hazai pástokon lezajlott a junior párbajtőrözők és a kadét tőrözők országos bajnoksága.
Pápai Zoé ezüstérmes a kadét leány kardozók európai körversenyének németországi állomásán
Azután, hogy egy hete győzni tudott Bukarestben, a kadét leány kardozók európai körversenyének Eislingenben rendezett állomásán ezüstérmet szerzett Pápai Zoé. Az UTE 15 éves versenyzője a döntőben attól az amerikaitól kapott ki, aki a nyolc között éppen csak továbbjutott Fenyősi Zita ellen.
A párbajtőrvívó Borsody Emma junior Európa- és világbajnok szeretne lenni
A laupheimi junior párbajtőr-világkupaversenyen szerzett ezüstérmét követően magasra tette a lécet Borsody Emma: a BVSC-Zugló 19 éves vívója a soron következő korosztályos Európa- és világbajnokságot egyaránt meg szeretné nyeri.