Az OMS-Tata 17 esztendős párbajtőrözője, Büki Lili a budapesti világbajnokságon még csak szurkolt a többieknek, a legközelebbi felnőttviadalon azonban fellépne a pástra. A Mol Alapítvány által támogatott kétszeres korosztályos Európa-bajnok vívó nem véletlenül gondolkodik így, elvégre a regnáló olimpiai bajnokot is legyőzte már.
Vívás
Udvarhelyi Gábor, a vívók szövetségi kapitánya: elégedett vagyok a fiatalok egész éves teljesítményével
A vívók szövetségi kapitányával, Udvarhelyi Gáborral beszélgettünk arról, hogyan látta a négy, még utánpótláskorú fiatal teljesítményét a nemrégiben véget ért budapesti felnőtt-világbajnokságon. Mindemellett áttekintettük, hogyan jutottak el az ifjú versenyzők a BOK-csarnokig az idén.
Gergő-kori emlékek Siklósi Gergelyről
A párbajtőrvívás új felnőtt-világbajnoka a 21 éves Siklósi Gergely. Az utanpotlassport.hu szerkesztősége azért is köszönti sikerét, mert éveken keresztül – még Gergőként – állandó szereplője volt a honlapnak. Az nyomon követte a fejlődését, a sikereit, és így kicsit a saját „gyermekének” tekinti.
Párbajtőr: a 16 éves Muhari Eszternek észt versenyző parancsolt megálljt a budapesti felnőtt vb-n
Az első akadályt még sikerrel vette, a tizenhat közé jutásért már búcsúzott Muhari Eszter a budapesti felnőtt vívó-világbajnokságon. A Budapesti Honvéd 16 éves párbajtőrözőjét az észt Katrina Lehis ejtette ki.
A párbajtőröző Nagy Dávid 20 évesen főtáblás a felnőtt vívó-világbajnokságon
A 20 éves párbajtőröző, Nagy Dávid kissé visszafogott kezdés után, két remekül sikerült tizenötös asszóval jutott a budapesti felnőtt vívó-világbajnokság főtáblájára. A mai napon érdekelt másik magyar fiatal, a 19 éves Koch Máté társával ellentétben pazarul indult, de végül nem sikerült bejutnia a legjobb 64 közé.
Vívás: Muhari Eszter az olimpiai bajnok Semjakinát legyőzve jutott a főtáblára női párbajtőrben a felnőtt vb-n
A budapesti vívó-vb-n női párbajtőrözők selejtezőiben megszületett az első magyar szenzáció. A 16 éves Muhari Eszter − a többek között − a londoni olimpián aranyérmes Semjakinát legyőzve, veretlenül jutott a fegyvernem csütörtöki 64-es főtáblájára − írja az origo.hu.
Vívás: interjú a négy fiatallal, aki bizonyíthat a budapesti felnőtt-világbajnokságon
Hétfőn kezdődik a budapesti BOK-csarnokban a felnőtt vívók világbajnoksága, amelyen négy, még utánpótláskorú magyar sportoló is magára öltheti a válogatott szerelést. Arról beszélgettünk velük, mit jelent nekik, hogy világklasszisokkal mérhetik össze tudásukat.
A párbajtőrvívó Nagy Dávid tehermentesen lép pástra a budapesti felnőtt-világbajnokságon
Nagy Dáviddal, a Vasas 20 esztendős párbajtőrvívójával beszélgettünk arról, mit jelent neki, hogy ennyire fiatalon bizonyíthat a hétfőn kezdődő, budapesti felnőtt-világbajnokságon. Persze, az is szóba került, milyen célokat tűzött ki maga elé a versenyen.
Vívás: Pusztai Liza szerint könnyebb lesz jól szerepelni a felnőtt-világbajnokságon, mint a kontinensviadalon
Mindössze 18 éves, máris kétszeres felnőtt Európa-bajnoki érmesnek mondhatja magát a kardvívó Pusztai Liza (ifjúsági olimpiai és megannyi korosztályos Európa- és világbajnoki címe mellett). A BVSC-Zugló fiatalját a düsseldorfi felnőtt kontinensbajnokságon történtekről, valamint a júliusi, budapesti vb-ről kérdeztük. De persze, szóba került az is, milyen esélyt lát a 2020-as, tokiói olimpiai kvalifikációra.
Vívás: Hogyan látta Udvarhelyi Gábor a fiatalokat Düsseldorfban?
A vívók szövetségi kapitányával, Udvarhelyi Gáborral beszélgettünk arról, hogyan látta a még utánpótláskorú vívók teljesítményét a szombaton véget ért düsseldorfi felnőtt Európa-bajnokságon. A szakember összességében elégedett volt a látottakkal.