A Ferencváros férfi vízilabdacsapata a Fradi Tv keddi adásában két játékos szerződtetését jelentette be: Fekete Gergő (20) és Vigvári Vendel (19) érkezett.
Vízilabda
Vízilabda: Petőváry Luca nyáron még segítene csapatának, aztán irány Amerika!
A III. kerületi TVE 19 éves juniorválogatott vízilabdázója, Petőváry Luca a következő szezonban már az Arizonai Egyetem csapatát erősíti.
Vízilabda: Fodor Rajmund Kaposváron tehet a sportág hazai fejlődéséért
A nemzetközi szintű bíráskodás mellett új feladatkörben is kipróbálja magát Fodor Rajmund: a kétszeres olimpiai bajnok pólós a Kaposvári Vízilabda Klub szakmai igazgatója lett. Izgatottan várja a projektet, amellyel a sportág hazai fejlődéséért is tehet.
Vízilabda: nem egyszerű bekerülni a Szolnok fiatalodó felnőttcsapatába
A Szolnoki Dózsa szakmai igazgatója, Kovács István számolt be a férfi vízilabdacsapat utánpótlásának helyzetéről.
Vízilabda: továbbra is az utánpótlásra támaszkodik a Szentes női csapata
Új vezetőedzővel vágott neki a következő ob I-es szezonra való felkészülésnek a Szentes női vízilabdacsapata; az együttesből bár távozott meghatározó korosztályos játékos, a cél továbbra is a helyi fiatalok beépítése.
Vízilabda: Bóbis a feljutással adná vissza mindazt, amit a KSI-től kapott
Az első osztályú férfi vízilabda-bajnokságba való feljutásért a KSI és a Kanizsa csap össze; a fővárosiak 19 éves gólzsákja, Bóbis Botond méltó módon köszönne el „egyik” klubjától.
Vízilabda: a világ egyik legeredményesebb pólósa, Szlobodan Nikics az FTC utánpótlásedzője lesz
Szlobodan Nikics személyében olimpiai-, háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok edzője lesz a Ferencváros 2006-os születésű fiatalokból álló vízilabdacsapatának.
Vízilabda: Bóbis kezdő lenne, Korom kevesebbel is beérné a megerősödött Vasasban
Az alaposan megerősödött Vasas férfi vízilabdacsapatának az előző évadban legtöbbet foglalkoztatott két tinédzserét, Bóbis Botondot, valamint Korom Dánielt kérdeztük a változásokról és a várakozásokról.
Vízilabda: Szécsi Zoltán szerint az egri utánpótlás mélyrepülése nem most kezdődött
Fordulatos napokat él az Egri Vízilabda Klub, mely több mint háromszáz gyereket foglalkoztat. Az egyesület utánpótlásának helyzetéről és kilátásairól Szécsi Zoltán ügyvezető elnököt kérdeztük.
Vízilabda: ahány klub, annyiféle vélemény a folytatásról
Megnéztük, hogy az utánpótlás-nevelő vízilabdaklubok hogyan fogadták a bajnokságok lezárását és miként tervezik az újraindulást.