UtánpótlásSport
2024. május 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2021-08-20 13:18

Vízilabda: szombaton kezdődik az U17-es lányok Európa-bajnoksága

Az U17-es vízilabdázó lányok augusztus 22-én, vasárnap kezdik meg a szereplésüket a horvátországi Sibenikben esedékes Európa-bajnokságon.

Szombaton a horvátországi Sibenikben kezdődik meg az U17-es leányvízilabdázók Európa-bajnoksága, melyen a magyar csapat először vasárnap száll medencébe.

Az U17-es leányválogatott Fotó: Vidovics Ferenc
Az U17-es leányválogatott Fotó: Vidovics Ferenc
A Benczur Márton szövetségi edző irányította együttes rögtön csoportrangadót játszik a D jelű négyesben (a másik három csoport ötcsapatos), hiszen kezdésként az olaszokkal mérkőzik, a későbbiekben a bolgárokkal és a szlovákokkal találkozik. A 19 csapatos tornán azért fontosak az első meccsek, mert a csoportgyőztes egyből a negyeddöntőben találja magát. „A felkészülésünk alatt jól dolgoztak a lányok, igyekeztünk megtalálni a saját játékunkat, és ezt gyakorolni – idézte Benczur Mártont a hazai szövetség portálja. – Az olaszokkal kezdünk majd, ami sok mindent meghatározhat a tornán – nos, tulajdonképpen semmit sem tudunk róluk, így valóban csak magunkkal foglalkozunk. Voltunk Hollandiában, és ugyan sajnos nem tudtunk játszani a komoly ellenfelekkel, de így is hasznos túra volt. Szentesen a franciákkal, és a helyi ob I-es csapattal játszottunk. A felkészülésünket nagyban segítette a Fradi és a BVSC, Gerendás György és Petrovics Mátyás ob I-es csapata.”

Az U17-es Európa-bajnokság (Sibenik) csoportjai: A-csoport: Csehország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Izrael, Szerbia B-csoport: Franciaország, Görögország, Hollandia, Törökország, Ukrajna C-csoport: Horvátország, Németország, Málta, Románia, Oroszország D-csoport: Bulgária, Magyarország, Olaszország, Szlovákia A magyar válogatott programja: Augusztus 22., vasárnap, 16:30: Olaszország-Magyarország Augusztus 24., kedd, 9:00: Bulgária-Magyarország Augusztus 25., szerda, 13:30: Szlovákia-Magyarország A magyar válogatott kerete: Kapusok: Golopencza Szonja (UVSE), Torkos Tamara (BVSC) Mezőnyjátékosok: Aubéli Tekla (UVSE), Bonca Vivien (Szentes), Fekete Flóra (BVSC), Felkai Sára (FTC), Golopencza Nóra (UVSE), Hajdú Kata (UVSE), Hnatyszyn Kinga (BVSC), Irmes Rozi (UVSE), Jonkl Csenge (Dunaújváros), Kóka Zelma (UVSE), Mácsai Eszter (UVSE), Mácsai Kata (Szentes), Szegedi Panni (UVSE) Szakmai stáb: Biros Péter - szövetségi kapitány; Benczur Márton - szövetségi edző; Kisteleki Dóra - edző; Béres Gergely - kapusedző; Tóth Andrea - erőnléti edző; dr. Golopencza Péter - doktor; Almási-Szabó Marcella - masszőr

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.