UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2011-12-04 22:33

Veretlenül világbajnokok

Győzelemmel, veretlenül zárta a kvalifikációs világbajnokságot a magyar női U18-as válogatott Asiagóban. A házigazda olaszok elleni találkozó előtt már biztos volt, hogy a magyar együttes feljutott a divízió 1-be. Ezt világbajnokként tette: úgy, hogy a tornán valamennyi mérkőzését megnyerte, öt találkozóján összesen 40 gólt ütött és mindössze négyet kapott. A mezőnyből kiemelkedő magyar válogatott mellett a britek jutottak ki a norvégiai divízió 1-es vb-re.

eFBé A házigazda Olaszországot 6-0-ra győzte le a magyar női U18-as válogatott az asiagói kvalifikációs világbajnokság zárómérkőzésén. Gömöri Csaba tanítványai kiemelkedtek a mezőnyből, az olaszok elleni hatgólos diadal volt a legkisebb különbségű győzelme a csapatnak a tornán. Az utolsó mérkőzésén a feljutásért küzdő olaszok ellen a presztízsgyőzelem volt a kitűzött cél, amit el is értek a lányok.
Az első harmadban folyamatosan durvultak az olaszok, hét kiállítást is ítéltek ellenük, szemben az egyetlen magyarok elleni szankcióval. A hétből kettő emberelőnyös helyzetet használt ki a magyar garnitúra: Molnár Mónika megszerezte első gólját a tornán, majd Gasparics Fanni talált Rita Flor kapujába. A második játékrész Dabasi Réka góljával kezdődött, majd egy újabb Gasparics-találat következett: Fanni emberhátrányos szituációban ütötte a pakkot az olasz kapuba. A csapatkapitányukm Beatrix Larger ezt már nehezen bírta: kiállították, de a két perc nem volt elég, hogy lehiggadjon, mert amint visszakorcsolyázott, újból szabálytalankodott és ülhetett vissza a padra. Az első két harmadban két-két gól, illetve kiállítás szerepelt a magyar válogatott mutatójában, ez a záró játékrészre csak a gólok tekintetében maradt meg. Medgyes Dorottya után Bikás Luca volt eredményes, ezzel a magyar válogatott 6-0-ra legyőzte Olaszországot és veretlenül nyerte meg a kvalifikációs világbajnokságot. Akikre büszkék vagyunk Kapusok: Németh Anikó (FTC/Erzsébeti Farkasok), Poltzer Renáta (Drago Skorpiók). Hátvédek: Köles Kata (MAC), Kocsondi Nóra (MAC/Erzsébeti Farkasok), Kiss-Simon Franciska (csapatkapitány), Molnár Mónika (Bp. Stars), Németh Bernadett (FTC/Erzsébeti Farkasok), Tóth Enikő (Sarisanka Presov, SVK). Csatárok: Bikás Luca (Guildford Lightning, GBR), Gasparics Fanni, Horváth Tifani, Huszák Alexandra, Krivi Krisztina, Maszlova Kátya, Ungár Rebeka (Bp. Stars), Kiss Andrea, Medgyes Dorottya, Pintér Lili, Somogyi Vivien (MAC), Dabasi Réka (MTK). Csapatvezető: Molnár Péter. Szövetségi kapitány: Gömöri Csaba. Edzők: Buzás Norbert, Szlaby Gyöngyi. Felszerelésmenedzser: Medgyes László. Menedzser: Kolbenheyer Zsuzsanna.
Az olaszok nem jutottak a divízió 1-be, miként az onnan kieső franciák és kazahok sem, sőt, utóbbi két garnitúra ennek a tornának az utolsó két helyén zárt. A mindenki által „sötét lónak” tartott Kína két játéknap után megindult és bizony komoly esélyekkel pályázott az utolsó játéknap előtt a feljutásra. A britek elleni ki-ki csatában nyerniük kellett volna, ez viszont csak az öt perces hosszabbítást követő büntetőpárbajban sikerült, ahol Szin He volt az egyedüli, aki a kapuba talált. Ezzel azonban csak két pontot szereztek a háromból, a britek egyet, ami azonban elég számukra ahhoz, hogy részt vehessenek majd december 29. és január 4. között Norvégiában a divízió 1-es világbajnokságon. Északon ünnepli majd az újévet a magyar együttes is, karácsonykor pedig az ajándékok helyett már a vébémeccsek járnak majd a fejekben. A magyar női U18-as válogatott Ausztria, Japán, Szlovákia, Norvégia és Nagy-Britannia ellen küzdhet majd a divízió 1-ben. A torna korábbi játéknapjairól itt számoltunk be: K.O.-győzelem Kína ellen; Csendre intették a kakast; Zsebben a repülőjegy; Aranyos hokis lányok U18-as divízió 1-es kvalifikációs világbajnokság, Asiago, 5. játéknap Magyarország−Olaszország 6-0 (2-0, 2-0, 2-0) Asiago, Pala Odegar, 3000 néző, vezette: Eskola, Maleckiene, Strohmenger. Gól: Gasparics Fanni (2), Molnár Mónika, Dabasi Réka, Medgyes Dorottya, Bikás Luca. A további mérkőzéseken: Nagy-Britannia–Kína 2:3 h.u. büntetőkkel (1-1, 1-1, 0-0, 0-0, 0-1); Franciaország–Kazahsztán 6-0 (1-0, 2-0, 3-0). A torna végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 15 pont, 2. Nagy-Britannia 9, 3. Kína 8, 4. Olaszország 7, 5. Franciaország 6, 6. Kazahsztán 0. A divízió 1-be jutott: Magyarország és Nagy-Britannia.