2011-12-09 18:15
Nyíregyháza: kizárva!
A Magyar Röplabda Szövetség kizárta a felnőtt férfi NB I-ből a Sollight-Nyíregyházi FRK csapatát, miután a junior gárda három bajnoki mérkőzésen is csupán öt fővel jelent meg, és így nem tudott pályára lépni.
Nagy-Pál Tamás A nyírségi juniorcsapat a Csepel, a Kecskemét, valamint a Kazincbarcika ellen nem tudta lejátszani mérkőzését, amely a versenykiírás 11.5 pontja szerint a felnőtt együttes automatikus kizárását vonja maga után. Ezzel szemben az országos ifjúsági kupában, az országos serdülő- és az országos gyermekbajnokságban is folytathatják a versenyzést. A felnőttgárda a következő szezonban csupán az NB II-ben indulhat. A határozat ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni, mely opcióval nagy valószínűség szerint élni fog a nyíregyházi klub. Honlapunk a hír hallatán rögtön megkereste a játékosedző Bugyi Józsefet: – Több oka is volt annak, hogy nem tudtunk kiállni a három mérkőzésen, a legfőbb ezek közül az, hogy rengeteg játékosunk a fővárosban tanul. Ha ők az iskolai elfoglaltságuk miatt nem tudnak megjelenni a mérkőzésen, akkor mi nem nagyon tudunk mit csinálni. Természetesen nem nyugszunk bele a dologba, kérvényt nyújtunk be a szövetségnek, melyben arra kérjük, méltányolja a helyzetet. Ha áttekinti az MRSZ ezt a szituációt, és nem hagyja figyelmen kívül a város meghatározó szerepét a röplabdasportban, akkor reméljük, megkapjuk az engedélyt a további versenyzésre. Ebben az esetben megpróbáljuk a bajnokságot mindenképpen befejezni.