A 2005-ös születésű Juhász István felnőttvilágbajnok 500 méteren a kenunégyessel
Tizennyolc év után nyert újra magyar férfi kenunégyes felnőttvilágbajnoki címet, a milánói győztes kvartettnek pedig a 2005-ös születésű Juhász István is a tagja volt.
A 2007-es duisburgi kajak-kenu világbajnokságon a Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál alkotta kvartett győzelme után 18 évvel a 2005-ös születésű Juhász István Kollár Kristóffal, Hajdu Jonatánnal és Fejes Dániellel ismét a csúcsra vitte Magyarországot a kilencvenes évek egyik sikerszámában, férfi C4 500 méteren – írja az MKKSZ honlapja.
Milánóban a magyar egység megnyerte a három nappal ezelőtti előfutamot, az ötös pályáról várhatta az indulást a spanyolok és az oroszok között. Juhászék rögtön az élre álltak, féltávnál az oroszok voltak hozzájuk a legközelebb. A semleges színekben induló hajó háromszáznál megpróbálkozott egy indítással, de a mieink ezt is pazar módon lereagálták. Ők is tudtak még egyet robbantani, ami után a feljövő spanyolok és fehéroroszok sem tudtak már veszélyesek lenni rájuk. Négy új világbajnoka van a kajak-kenu sportnak.
– fogalmazott Juhász István.
(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)