Juniorjaink a múlt héten itthoni és külföldi tornákon is bizonyíthattak: Stollár Fanny a bosnyák U14-es vetélkedőn egyéniben és párosban is remekelt, míg a budapesti viadalon nem sokon múlt, hogy hazai győztest ünnepeljünk.
K. A. Az aradi 10 000 dollár összdíjazású viadal selejtezőjében Andrejszki Dóra és Kapitány Krisztina az első körben, a tizenhét esztendős Müller Réka a másodikban kapott ki, Pump Luca pedig a kvali döntőjében Bukta Ágnessel szemben maradt alul, így egy magyar fiatal jutott fel a verseny főtáblájára. A legjobb harminckettő között Ági visszavágott egy korábbi vereségért az ötödik kiemelt kínai Min Liunak, a tizenhat között azonban a román Cristina Adamescunak 1-6, 7-5, 6-2-re sikerült megvernie őt.
A férfiak közül Nagy Péter felkvalizta magát a boszniai 10 000 dolláros verseny főtáblájára, majd egy újabb győzelemmel már ATP-pontot szerzett, de a második körben simán, 6-1, 6-0-ra kikapott az elődöntőig jutó Mate Delictől.
A népligeti Ábris TC-n megrendezett U14-es versenyen szép eredmények születtek. Az előzőleg Pécsett diadalmaskodó Valkusz Máté nagy esélyesként indult a tornán, ám az európai ranglista Top10-es játékosa nem tudott aranyérmet szerezni. A fiúknál húsz magyar játékos vett részt, a nyolc közé csak Máté, Soha Lénárd és Zeljenka Martin került be. Máté ott kikapott a francia De La Bassetiere-től, Lénárd és Martin azonban egyaránt német ellenfelet győzve bejutott a négy közé, ahol egymás ellen játszottak: a meglehetősen szoros és izgalmas meccsen Lénárd bizonyult jobbnak 6-7, 7-5, 7-5-re. Ám élete első döntőjében nem bírt a francia játékossal, aki 6-2, 6-0-ra múlta felül.
A lányoknál tizennyolc magyar indulhatott a főtáblán, akik közül Udvardy Panna, Mészáros Lotti, Szőke Nóra és Farkas Emese is a legjobb nyolc közé jutott. Az elődöntőbe Lotti és Nóra két szettes győzelemmel férkőzött be, utóbbi a román Cracuintól kikapott, Lotti viszont 6-2, 6-1-re legyőzte az első kiemelt olasz Capogrossot, így csak úgy, mint Lénárd, ő is első fináléjában találta magát. Sajnálatosan a győzelem neki sem sikerült, mert a román lány 3-6, 7-5, 6-4 arányban jobbnak bizonyult nála. Párosban azonban mégiscsak véghezvitte a bravúrt: az orosz Golubevával az oldalán 6-0, 6-3-ra megverte a Szőke Nóra, Nermeen Shawky duót.
Eközben a tuzlai U14-esen Stollár Fanny első kiemeltként duplázni tudott: egyéniben csak egy szettet veszített, párosban a horvát Alibacic oldalán pedig még annyit sem, így mindkét számban az idei második diadalát ünnepelhette.