Sós Csaba: nem kell szégyenkeznünk!
Négy érmet, benne két aranyat nyertek a mieink a múlt heti, szlovákiai ifjúsági úszó Európa-bajnokságon, amelynél voltak már eredményesebb korosztályos kontinensversenyeink is ugyan, ám így sincs szégyenkezni valónk Sós Csaba szövetségi kapitány szerint.
Nem a somorjai volt az eddigi legsikeresebb ifi Eb-je a magyar úszósportnak, a két aranyat és a két bronzot, továbbá a számos döntős részvételt, a negyedik, ötödik, hatodik helyezéseinket is tekintve azonban egyáltalán nincs okunk a csalódottságra. A 15-18 évesek Európa-bajnoksága azt is világossá tette, hogy nemzetközi összevetésben is sok tehetséges fiatalunk van, akiknek többsége most úszta a legjobb idejét.
„Sokan mutattak jó versenyzői erényeket egy olyan kontinentális összejövetelen, amely teljes értékű volt, hiszen ezúttal már a hagyományosan erős oroszok és beloruszok is ott voltak a mezőnyben” – összegzett úszóválogatottjaink szövetségi kapitánya, Sós Csaba, amikor a múlt heti utánpótláscsúcsról kérdeztük.
Az egyéni értékelés élére Antal Dávid kívánkozik, aki az első aranyérmünket szerezte, méghozzá 200 pillangón, abban a számban, amelyet olyan medenceóriásaink fémjeleznek, mint Cseh László vagy Milák Kristóf.
– bocsátotta előre a kapitány. – Tőle az Eb-aranyat nem is titkon reméltük, miután tavaly, még serdülőként már bronzérmes volt. Idén elsőéves ifi, aki még jövőre is ifjúsági korú lesz, s ez egy nagyszerű dolog. Megbízható, nagyon jó versenyzőtípus, igazi öröm nézni az úszását.”
Az augusztusban 17 esztendős tehetség ráadásul igazán magyarosan diadalmaskodott... – vetettük közbe.
„Valóban, a döntőben százötvennél még negyedikként fordult, aztán huszáros hajrával a végén mindenkit letarolt,
Az pedig a magyar úszósport jó rendszerét mutatja, hogy egy vidéki úszóközpontból, Nyírbátorból jutott el eddig – tettük hozzá, a gondolatot pedig Sós Csaba így folytatta:
– mondta.
Másik Európa-bajnokunk, a 18 éves Rácz Zsombor győzelme viszont teljesen váratlan meglepetés volt.
Egyszer már abbahagyta az úszást, egy ideig vízilabdázott, aztán visszatért, hatalmas egyéni javulást mutatott be ő is. Somorján kiváló versenyzéssel, szép döntőben, okos úszással lett Európa-bajnok kétszáz háton. A magyar úszósport históriájában ez nem egy olyan szám, amely hanyagolva volt... – fogalmazott jellegzetesen „sóscsabásan” a szakember. – Történelmi számunk ez” – utalt arra, hogy az 1980-as moszkvai olimpián e műfajban és távon lett bajnok Wladár Sándor, aki jelenleg a honi sportági szövetség elnöke.
A szlovákiai olimpiai edzőközpont szabadtéri medencéjében rendezett versenyek mindkét magyar bronzérmét a 16 éves Jackl Vivien szerezte, aki az év elején klubot váltott, azóta Tatabánya helyett a Honvédban úszik. Tőle a közvélemény 400 vegyesen és 1500 gyorson is inkább várta az aranyat, mint a két fiútól...
A felnőtt-világbajnokságra készül, emellett ifi Eb-t, vb-t már nyert, nyilván neki ez a mostani Európa-bajnokság egy állomás volt a felkészülésében. Hogy mennyire lesz sikeres, majd meglátjuk a rövidesen kezdődő szingapúri vébén” – mondta a szövetségi kapitány.
(Kiemelt képen: Sós Csaba szövetségi kapitány Forrás: musz.hu)