2012-06-26 11:56
Megtartotta tehetségét a Vasas
Egyéves szerződést kötött a Vasas Óbuda Hófekával a csapat ifjú liberója, Lévai Vivien, így továbbra is a bajnok és kupagyőztes játékosa marad a tehetség.
UP-info A mindössze 20 éves Lévai Viviennek (Fotó: vasasvolley.hu) oroszlánrésze volt abban, hogy a Vasas Óbuda Hófeka felnőtt csapata a 2011/2012-es szezonban a bajnokságban és a kupában is az első helyen végzett. Tette mindezt úgy, hogy az ősszel gyakorlatilag bedobták a mély vízbe, mindenféle felnőtt és nemzetközi tapasztalat nélkül lett alapember. „Eleinte volt is bennem félelem, aztán ahogy telt az idő egyre több lehetőséget kaptam, egyre inkább belefeledkeztem a játékba, magabiztosabb lettem, és ez jó hatással volt a teljesítményemre.” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának. Vivien emellett azt is kijelentette, hogy több Vasas-neveléssel ellentétben neki nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a klubot, mert nem tudja elképzelni magát egy másik magyar csapatban.”Persze ha egyszer olyan szintre jutok majd, hogy külföldi együttes hívna, akkor elgondolkodnék, de ez még odébb van.” Az utánpótlás szinten gyermek- és serdülőbajnok röplabdázó az idén érettségizett, így a következő szezontól saját elmondása szerint is nagyobb hangsúlyt tud fektetni a röplabdára, vagyis még tovább fejlődhet mind klubjában, mind a korosztályos válogatottban.