UtánpótlásSport
2025. augusztus 18.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2025-08-18 18:36

Jönnek a korosztályos világversenyek

Szeptemberben kezdődik az utánpótláskorú ökölvívók idei legfontosabb versenyeinek a sora: a fiatalok Eb-ken bizonyíthatnak az évad utolsó harmadában.

Nagy mérföldkő érkezett el a Magyar Ökölvívó Szakszövetség történetében idén márciusban: a hónap elején hivatalossá vált, hogy a szervezet az IBA-t elhagyva világszövetséget vált, és csatlakozik a World Boxinghoz. Ahogyan a honlapunkon beszámoltunk róla, a MÖSZ közgyűlése február 8-án egyhangúlag döntött az Nemzetközi Ökölvívó Szövetségből (IBA) való távozásról és a World Boxinghoz való csatlakozásról határozott, és február 16-án a WB elnöksége befogadta a belépési kérelmet, két héttel később pedig

jogerőssé vált a magyar tagság.

A változás teljesen átírta az eredetileg összeállított versenynaptárat, immár a World Boxing és az európai szövetségként működő European Boxing eseményeit kellett figyelembe venni a tervezésnél, ami nem könnyítette meg a szakemberek dolgát, ám ezt a szokatlan feladatot valószínűleg jóval kellemesebbé tette, hogy a várakozásoknak megfelelően, még márciusban döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy

az ökölvívás marad az ötkarikás játékok programjában.

Ez valószínűleg a fiataloknak is új lendületet adott, akik az U19-esek révén március végén az Énekes István-emlékversenyen mutatták meg a formájukat. Áprilisban jött az utánpótlás Magyar-kupa, májusban pedig a Bornemissza Gergely-emlékverseny, amely egyaránt kiugróan magas részvételi számot hozott, ráadásul több esetben a mennyiség mellett a minőségre is büszkék voltak a szakemberek.

Júniusban az U19-es, az U17-es és az U15-ös válogatott is megmérette magát az Olimpiai Reménységek Tornáján, amely során a válogatott edzői megnézhették, hogyan muzsikálnak a fiatalok a nemzetközi mezőnyben.

Az emlegetett korosztályoknak ugyanis az év utolsó harmadában egyaránt Európa-bajnokságot rendeznek, ebbe a sorba csatlakozik be az U23-as kategória,

amelynek a kontinensviadala a magyar bokszolók és szurkolók számára egyaránt különleges lesz.

A sort az U19-es Eb nyitja, szeptember 30. és október 9. között Csehországban gyűlnek össze az ifik. Október 27. és november 5. között az U15-ösökön lesz a sor, hogy megmutassák magukat Horvátországban, december 8-18. között pedig az U17-esek Európa-bajnokságát rendezik meg Németországban. A már említett U23-as kontinensviadalnak pedig Budapest ad majd otthont, november 21-30. között hazai környezetben bizonyíthatnak majd a korosztály legjobb magyar bunyósai.

Az U19-esek és az U15-ösök júliusban Kisvárdán válogatóztak, a magyar bajnokságon mutathatták meg, hogy érdemes velük számolni az év célversenyén.

(Kiemelt képünkön: a magyar csapat a júniusi Olimpiai Reménységek Tornáján Forrás: MÖSZ)