UtánpótlásSport
2024. május 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2012-09-25 10:32

Rekordfogócska

A hét végén papírforma-győzelmek születtek a junior országos bajnokságon, és a dobogós helyezéseket is felosztották egymás közt a már megszokott versenyzők. A legkiemelkedőbben a 15 éves Péni István szerepelt, aki két országos rekordot is döntött, mi több, Sidi Péter eredményét is túlszárnyalta.

Krecsik Adrienn A szeptember legfőképp az országos bajnokságokról szólt a sportlövészetben: 14-től 16-ig rendezték az ifjúságiak és felnőttek vetélkedését, 22-23-án pedig a juniorokét. Míg előbbin az érződött, hogy a fiataloknak még bele kell rázódniuk a versenyzésbe, és nem egészen sikerült felvenniük a hét vége ritmusát, utóbbin oldottabb volt a hangulat, és sokkal jobb eredmények születtek. Ráadásul az idő is naposabb, szélcsendesebb volt, ami szintén kedvezően hatott. Péni István és Nagy Sándor még ifjúsági korú, de a szabályok megengedik, hogy eggyel magasabb korcsoportban is szerepeljenek. Az ezt megelőző bajnokságon Péni saját korosztályában új országos csúcsot lőtt (583 kör), s megnyerte az összetett számot, Nagy Sándor pedig a második helyen végzett. Ekkor mindketten úgy nyilatkoztak, várják már a következő megméretést, ahol szeretnének minél jobb eredményeket elérni, hiszen rendkívül fontos az ob-s szereplés: itt kell leginkább bizonyítani, hogy mire képesek és hogy helyük van a nemzetközi versenyekre utazó csapatban. István nagyon is bizonyította, és azt is, mennyire nem szeret veszíteni: a 3x40 lövéses összetett szám alapversenyében 1163 kört teljesített, ami új ifjúsági országos csúcs. A döntőben pedig az volt a célja, hogy túlszárnyalja Sidi Péter előző heti eredményét, s ez a bravúr össze is jött a 15 esztendős fiú számára: 102.2 kört lőtt, amely hozzáadva az alapversenyes eredményéhez új junior rekorddá állt össze. 1265.2 körével 15 éves csúcsot döntött meg. Edzője, Kissné Oroszi Edit szerint az eltökéltsége és a rátermettsége viszi előre az UTE versenyzőjét. – Egész egyszerűen jó formában voltam, az állóban pedig új beállításokat alkalmaztam, amelyek most is és a múlt héten is beváltak. Emellett ez volt az utolsó versenyem ezzel a puskával, szépen akartam elválni tőle – árulta el Péni, aki mögött Nagy Sándor ért be a második helyre 1241.9 körrel. Sándor csalódott volt a versenyt követően, de gratulált Istvánnak, aki mellesleg az általa nemrég tartott ifjúsági csúcsot lépte túl. – Egyből az orra alá biggyesztettem Istóknak: nem volt szép tőle, hogy még ki sem élvezhettem, hogy országos csúcstartó vagyok, és máris megjavítja. De a pozitívum az, hogy ezzel új célokat tűzött ki elém, és persze a kollégák elé is – mondta el honlapunknak Sándor.
Péninek a 60 lövéses fekvőben ugyanakkor nem sikerült dobogóra állnia, mert elvétette az alapkört, így a döntőre már hiába tudott javítani (681 kör), ráadásul az ob fiatal felfedezettje, Tóth-Könczey Csongor is roppantul megközelítette (680.8 kör). A számot Kapás István nyerte (696.8 kör), aki ezzel az eredménnyel méltóképp zárta utolsó juniorbajnokságát, Nagy Sándor (693.6 kör) és Butykai Zoltán (681.2 kör) előtt. A lányok 60 fekvőjében szintén nem történt meglepetés, ami az első helyet illeti: Hanák Gabriella 586, 2 körrel nyert, a második helyen Tamás Klaudia végzett (579, 3 kör), a harmadik Szijj Kamilla (575 kör) lett. Tamás Klaudia és Tóth-Könczey Csongor már az ifjúságiak versenyében is bemutatkozott, és akkor szintén a 60 fekvőben szerepelt nagyon jól. Kissné Oroszi Edit utánpótlás-kapitány a fiatalokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, külön öröm a feltűnésük, s ezután biztosan több figyelem hárul rájuk. – Csongor ötödik lett, de harmadikként feküdt be a döntőbe, ahol kissé megilletődötten versenyzett, Klaudia pedig gyengélkedett, elkapott valami betegséget, úgy lett második, hogy nem tudta a maximumot nyújtani. Ezután megpróbáljuk őket beemelni a keretbe, és megnézzük, mennyire tudnak fejődni. Bízunk benne, hogy ha kivisszük őket nemzetközi versenyekre is, elegendő tapasztalatot szereznek, mire a juniormezőnybe kerülnek – mondta az edző, akit a hétvége megerősített abban, hogy a fiatalok mostanában sokkal több energiát fektetnek a munkába, mint az elmúlt években, és a felkészülésük a Héraklész-program lehetőségeivel is folyamatosabb, ami kitűnő megalapozása a felnőtt éveknek. – Nagyon sokat segít nekünk a program: a versenyeztetésben, az edzőtáborozásban, és a felkészülés költségeihez is hozzájárulnak, így nincs olyan probléma, mint a felnőtteknél, hogy nem tudnak miből gazdálkodni. Ha továbbra is így tudunk haladni, hogy a juniorok már most meg tudják közelíteni a felnőttek eredményeit, akkor ezekből a gyerekekből lehetnek a jövő emberei – fogalmazott Kissné Oroszi Edit. Részletes eredmények ITT Kapcsolódó cikkek: Szélben is az élen