Nagyszerű sportolók közössége

Csehországban járt az év elején a magyar leány ifjúsági válogatott, ahol a harmadik helyen végzett az Európa-bajnoki selejtezőtornán, s nem kvalifikálta magát a kontinenstornára. Nagy Attila szövetségi kapitánnyal (aki egyben a Békéscsabai RSE utánpótlásának a vezetője is) elevenítettük fel a viadal legfontosabb pillanatait.

Nagy-Pál Tamás - Gyerekzsibongást hallok a háttérben. Úgy látszik, a fiúk kapitányához, Tomanóczy Tiborhoz hasonlóan ön sem pihenéssel tölti az idejét a torna után. - Bizony, éppen VI. korcsoportos diákolimpia elődöntőn vagyok. Pedig fárasztó volt, nem is a torna, hanem a felkészülés, de az élet nem áll meg. Megy a felnőtt-, a junior- és serdülőbajnokság is, minden héten van vagy három-négy mérkőzés. - Arra azért volt ideje, hogy értékelje magában a brnói teljesítményt? - Igen, és Tibihez hasonlóan én is büszke vagyok a csapatomra! Minket nemigen láthattak itthonról, viszont a helyszínen kaptunk nagyon pozitív visszajelzéseket. Jól küzdöttek a lányok, méltóak voltak a címeres mezre. A képességeinkhez mérten tényleg mindent megtettünk, és ez a harmadik helyre volt elég, vagyis papírforma eredmény született. Egy bravúr kellett volna a továbbjutáshoz, amihez hihetetlen közel jártunk. Természetesen csalódottak voltunk, de most már elégedett vagyok. - Azon a bizonyos bravúrközeli mérkőzésen, a németek ellenin kétszettes előnyben volt már a csapat, mégis vereség lett a vége a későbbi csoportgyőztestől. Mi történt? - A németek ritmust váltottak, mi pedig elfáradtunk. - Bővebben? - Akkor levezetem. Kezdjük ott, hogy a torna legerősebb csapata fizikálisan fölénk kerekedett. Nagyon magasak és erősek a német lányok, nehéz ilyen gárda ellen játszani. Nekünk két szetten keresztül sikerült, mert a játékosaim maximálisan betartották az utasításokat. Igen ám, de ez nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is teljesen felőrölte őket a végére, ami vereséghez vezetett. És akkor erre jött még a német ritmusváltás, ráadásul a kispadról is minőségi játékosok szálltak be. Képzelje el, hogy az egész mérkőzés alatt mindössze hat nyitást rontottunk el! Még a német edző is odajött, hogy milyen félelmesek a szerváink. Ez a teljesítmény felnőttcsapatnak is dicséretére válna. - Aztán másnap, a portugálok elleni búcsúmeccsen már fordított volt a felállás. - Ez is azt támasztja alá, hogy hatalmas erényünk a küzdés és a győzni akarás. A portugálok úgy mentek erre a tornára, hogy esélyük sincs a kijutásra, így végig vidáman, feloldódva játszottak. Amolyan latinosan. Mi viszont egy két óra húsz perces maratoni vereség után nagyon csalódottak voltunk. Nehezebb volt motiválni a lányokat. De nem adták fel, sikerült többször is hátrányból fordítani, még a döntő szettben is. Nagyszerű sportolók alkotják ezt a még nagyszerűbb közösséget. - A másik papírforma-vereséget a házigazda csehektől szenvedték el. Miben tart előttünk ennek a két országnak a röplabdakultúrája? - Kezdjük az egyik legfontosabbal, a sokkal nagyobb merítési lehetőséggel. Ezután jönnek az anyagi körülmények. Németországon rengeteg pénz van a sportágban kormányzati szinten. Mi is kapunk támogatást, elég, ha csak a Héraklész programra gondolok, csak itt mások a lehetőségek. De amíg ez a hatalmas anyagi különbség megvan, addig nem reménykedhetünk abban, hogy esélyesként megyünk egy ilyen tornára. Németországban sokkal több pénz jut mindenre, az edzőképzésre, az edzőkre, a csarnokokra. Én Békéscsabán egy 12x24 méteres tornateremben edzek válogatott játékosokat. Képzelheti. Ezen kívül már mindenhol akadémiai rendszerben dolgoznak, ahol az oktatás igazodik a röplabdához, és rengeteg edző foglalkozik a fiatalokkal. - Akkor ez is sokat számított a tornán. - Számított, de hadd tegyem hozzá: a szövetségtől minden segítséget megkaptunk, amit ezen a szinten lehet, azzal maximálisan elégedett voltam. Nem minden múlik rajtuk, sajnos. - Tomanóczy nagyon dicsérte a kecskeméti fiú selejtezőtorna szervezését. Brnóban mi volt a helyzet? - Örülök, hogy meg volt elégedve, én is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Egy szóval profizmus jellemezte. - És több szóval? - Brnóban a miénkkel párhuzamosan fiútornát is rendeztek ugyanabban a csarnokban, vagyis tíz csapat mozgatását kellett a szervezőknek koordinálniuk. Tökéletesen megoldották, mindig volt hol edzeniük a csapatoknak. A busz soha nem késett, remek volt a kaja, minden étkezéskor háromféle háromfogásos menük közül választhattunk. A csarnokban is minden flottul működött, mindenki tudta a dolgát. Látszott, hogy már a hatodik nagy tornájukat rendezték egy éven belül. Nem tudtunk tőlük olyat kérni, amit ne teljesítettek volna. - Például? - Mondok kettőt is. Ugyebár ugyanakkor járt Csehországban a felnőtt férfi kézilabda-válogatott, egy szállodában laktunk a csapattal. Meg akartuk nézni a meccsüket a szabadnapunkon, és első szóra buszt szerveztek nekünk. A másik: Benkó Bettina az utolsó játéknapon ünnepelte a tizenhetedik születésnapját. Megkértük a szervezőket, hogy köszöntsék fel. Vagy négyszer mondta be a szpíker, hogy boldog születésnapot, és az egész csarnok tapsolt. - Akkor az sem rontott az összképen, hogy eltűnt a telefonja? - Félig az én hibám volt. Elhagyhattam a portugálok elleni meccs előtt vagy még a szállodában, vagy a buszon. A találkozó alatt vettem észre, amikor az időt akartam nézni. Hiába kerestem. Felhívtuk, de ki volt már kapcsolva. Valaki úgy gondolta, hogy kicsit kiegészíti a zsebpénzét. - Sajnálatos. Nem is zavarom tovább, ha jól hallom, nemsokára folytatódik a torna. - Bizony, és az egyik iskola csapatában a mi lányaink szerepelnek.