Magyar színekben folytatja a többszörös korosztályos vb-döntős Köhler Timon
Magyar színekben folytatja az utánpótlásban kiemelkedő eredményeket elérő BMX-es, Köhler Timon.
A Magyar Kerékpáros Szövetség tájékoztatása szerint lezárult a hivatalos sportállampolgár-váltási eljárás, így a korábbi svájci válogatott Köhler Timon ezentúl magyar színekben versenyez. A többszörös korosztályos bajnok csatlakozik a 2028-as Los Angeles-i olimpiára felkészítő LA10 programhoz is és így minden esély megvan rá, hogy a 2008-as pekingi játékok után újra legyen magyar BMX Racing-versenyző az olimpián – erről sajtóközleményben számolt be a magyar szövetség.
A 2009-es születésű, magyar, svájci és német állampolgárságú versenyző az elmúlt években stabil teljesítményt nyújtott a nemzetközi utánpótlás mezőnyben. 2017 óta rendszeres résztvevője a nemzetközi versenyek döntőinek: a 2022-es, 2023-as és 2024-es BMX-világbajnokságokon, valamint az Európa-bajnokságokon is a fináléba jutott. 2023-ban Cruiser kategóriában Európa-bajnoki címet szerzett, és ugyanebben az évben az Európa Kupa összetett győztese lett.
A családom révén mindig is erős volt a kötődésem az országhoz, a szünidőket is otthon szoktuk tölteni, de az, hogy hivatalosan is a magyar válogatott tagjaként állhatok rajthoz a világversenyeken, különleges motivációt ad. A célom, hogy a bizalmat eredményekkel háláljam meg, és mindent megteszek azért, hogy Magyarországot képviselhessem a Los Angeles-i és az azt követő olimpiákon is, valamint segítsek felépíteni és megerősíteni a BMX Racing sportágat az országban” – mondta Köhler Timon.
Köhler Timon igazolásával és az LA10 programba kerülésével a szövetség célja a szakág hosszú távú, eredményes nemzetközi szereplésének biztosítása, akár négy olimpiai cikluson keresztül. A versenyző érkezésével reális esély nyílik arra, hogy Radasics Vilmos és Hódi Anikó 2008-as pekingi szereplése után ismét legyen magyar kvótaszerző BMX Racingben az ötkarikás játékokon. A tervek szerint Timon a jövőben mind Race BMX, mind Pumptrack szakágban képviseli Magyarországot.
„Kivételes lehetőség, hogy a legideálisabb pillanatban sikerült a magyar válogatottnak megnyernie egy ilyen kiváló képességű versenyzőt. Timon személyében mostantól olyan sportoló erősíti a magyar kerékpársportot, akivel teljesen reális célkitűzés a 2028-as olimpiai részvétel, amire BMX Racingben közel két évtizede várunk. A puszta eredményeken túl azonban legalább ennyire fontos az az üzenet, amit az érkezése hordoz: a fiatal magyar tehetségeknek élő példaképet jelent, bizonyítva, hogy magyar színekben is a világ élvonalába lehet tartozni” – mondta Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.
Köhler Timon felkészítését 2018 óta Vincze Gergely, a Magyar Kerékpáros Szövetség szövetségi kapitánya irányítja, így a versenyző és edzője közötti összeszokott, eredményes munka immár a közvetlenül a magyar kerékpársport sikereit szolgálja.
„Timon kivételes tehetség, rendkívül motivált és tudatos versenyző, aki hosszú távon gondolkodik és nem csak az olimpiai részvételekben és nemzetközi sikerekben érdekelt, hanem abban is a segítségünkre lesz, hogy a BMX Racing sportágat megerősítsük Magyarországon” – nyilatkozta Vincze.
(Kiemelt kép forrása: Magyar Kerékpáros Szövetség)