UtánpótlásSport
2025. szeptember 12.
  • instagram
Ifjúsági triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
Keresés:

Sportágak

Vívás

2013-04-08 20:06

Bányai Zsombor a nap vesztese

Nem nyertünk érmet a poreci kadet világbajnokság második napján. Legnagyobb reménységünk, a párbajtőröző Bányai Zsombor a nyolc közé jutásért vérzett el, s miután a többiek már korábban búcsúztak, medália és helyezés nélkül maradtunk.

Szegő Tibor Ez a nap sem kezdődött jól a horvátországi kadet világbajnokságon, hiszen a párbajtőröző Siffer Klaudia nem jutott a legjobb 16 közé. A párbajtőrnapon elsősorban a fiúkra figyeltünk, de érdekeltek voltunk a leányoknál is.
Siffer Klaudia
Siffer Klaudia
Sajnos a koreai Oh Da-hi túl nagy falatnak bizonyult a magyar leány számára, aki így a 32 között búcsúzott. Az asszó után megkérdeztem az ellenfél edzőjét: mi a véleménye Sifferről? Azonnal felemelte a jobb kezét, és egyest mutatott vele, ami azt jelenti, hogy rendben lévőnek találta, majd elmondta azt is, hogy a magyar nem volt elég bátor, de ennek most ő konkrétan éppen örül. Szalay Gyöngyivel – az atlantai olimpia bronzérmesével – elemeztük a 15-13-as vereséget. Az edző optimista, hiszen nagyon fiatal versenyzőről van szó, és folyamatosan javul a teljesítménye.
Szalay Gyöngyi
Szalay Gyöngyi
– Tegnap megnéztem a koreait, és nem találtam benne semmi olyat, amitől tartani kellett volna. Klaudiának el kellene hinni, hogy amit tud, azt képes is megcsinálni. Ha tudom, hogy kiugraszt, akkor arra fel lehet készülni, de ma a közelharcokból is csak kaptuk mi a tusokat. Egyébként elégedett vagyok, mert az Európa-bajnokságon a 64 közé jutásért kapott ki, itt pedig a 16 közé is volt esélye. Fiatal még, jövőre is kadet lesz. Nagy fantázia van benne, mert nyugodt, céltudatos vívó. A magyar leány párbajtőrcsapat tehát érem nélkül zárta a napot, de az esetükben ez nem is volt elvárás.

Eredmények. Leány párbajtőr: 106 induló. A csoportban: Nagy Kinga: 2 győzelem/4 vereség, Öhlmüller Sarolta 6/0, Siffer Klaudia: 2/3. A 64 közé jutásért: Nagy – Tejad (mexikói) 8-15, Siffer – Jolic (horvát) 15-11. A 64 között: Öhlmüller – Stonier (brit) 13-15, Siffer – Harakova (ukrán) 15-14. A 32 között: Siffer – Oh Da-hi (koreai) 13-15. Végeredmény: 1. Komarov (izraeli), 2. Linde (svéd), 3. Obrazcova (orosz) és Stahlberg (német), ...32. Siffer Klaudia,…34. Öhlmüller Sarolta,…78. Nagy Kinga.

Halla Péter
Halla Péter
Fiú párbajtőrözőinktől sokkal jobb szereplést vártunk, hiszen az Európa-bajnokságon hozzászoktattak bennünket az érmekhez. Bányai Zsombor – aki a budapesti Eb-n egyéniben és csapatban is aranyérmes volt – kezdte a 16 közé jutásért egy hongkongival, aki többet guggolt, mint állt, ebből a pózból próbált tust elérni. Halla Péter – Bányai edzője – nem is volt nyugodt. – Sok mindent gondol az ember, de nem szabad mutatni. Ettől a fiútól kicsit tartottam, mert mindig fontos az első asszó. Szerencsére, Zsombi taktikusan, jól vívott, mehetünk a nyolc közé jutásért.
Siklósi Gergely
Siklósi Gergely
Siklósi Gergelynek hasonló volt a tét az orosz Maszjuk ellen, ám ő komolyan megszenvedett. Sok volt az együttes találat, 9-9-ig nem is volt gond, de ott ellenfele ellépett, végül 15-11-re nyert, így egy magyar maradt talpon. Siklósi elkeseredetten nyilatkozott: – Nem értem az egészet. Az Európa-bajnokságon megvertem, de most valami miatt megijedtem. Nem csinált semmi különöset, elkerült és megszúrt, utálom az egészet. Térjünk vissza Bányaihoz! A nyolc közé jutásért a spanyol Fabregat ellen minden összeesküdött ellenünk. A spanyol már 6-0-ra is vezetett, ahonnan még sikerült valamelyest visszajönni, de nyerni nem. Így kiderült, hogy ezúttal nem szerzünk érmet Porecben. Az asszó után Halla Péter rendkívül elkeseredetten nyilatkozott: – Ez nagyon kevés volt. Elengedtük hárommal, aztán hattal, és a pást közepén hadakoztunk. Amikor meg kapaszkodni kellett, akkor megijedtünk. Nagyon szomorú vagyok. Így nem lehet eredményt elérni. Zsombor aztán rávilágított, hogy más baj is volt, meg az ellenfél sem volt gyenge: – Van egy kedvenc pengém, ami elromlott. Elvittük javítani, de utána sem lehetett vele vívni. Iszonyatosan kényes vagyok a fegyveremre, s ha nem a megszokottal vívok, bizonytalan vagyok. Emellett ez a spanyol nagyon ügyes. Elment hattal, de visszajöttem, aztán már kevés volt az idő. Nagyon szomorú vagyok.

Eredmények. Fiú kadet párbajtőr: 116 induló. A csoportban: Bányai Zsombor: 6 győzelem/0 vereség, Siklósi gergely: 4/1, Tóth Gergely: 3/2. A 64 között: Bányai – Satkauskas (litván) 15-3, Siklósi – Abduvalijev (üzbég) 15-5. A 32 között: Bányai – Ho Sze Hou (hongkongi) 15-8, Siklósi – Maszjuk (orosz) 11-15. A 16 között: Bányai – Angel Fabregat (spanyol) 8-15. Végeredmény: 1. Simmons (amerikai), 2. Jahimovics (lett), 3. Raynis (amerikai) és Limardo (venezuelai),...9. Bányai,...20. Siklósi,...81. Tóth Gergely.

Dósa Dániel
Dósa Dániel
A fiú tőrözők közül Dósa és Insprger álomrajtot vett. Mindketten hat győzelemmel, vereség nélkül zártak a csoportban. A lendület a 64 között is kitartott, spanyol és kanadai ellenfeleik nem sokat tudtak hozzátenni az asszókhoz, így holnap mindketten a 32-es táblán folytathatják. Balogh Boldizsár viszont nem tudott túllépni egyiptomi ellenfelén így a 82. helyen zárt. Az mindenesetre biztató, hogy két tőrözőnk sem tud hibázni.

Eredmények. Fiú kadet tőr. 102 induló. A csoportban: Dósa Dániel 6 győzelem/0 vereség, Insperger Sámuel: 6/0, Balogh Boldizsár: 1/4. A 64 közé jutásért: Balogh Boldizsár – Mohammad Abozeid (egyiptomi) 14-15. A 64 között: Dósa Dániel - Roger Garcia-Alcorriz (spanyol) 15-11, Insperger Sámuel – Patrik Dula (kanadai) 15-7. A 32 között (holnap): Dósa – Jai Birch (brit), Insperger – Lerche Thomas Berg (dán). Végeredmény: …82. Balogh Boldizsár.

Leány kardozóink közül a csoportkört Drajkó Lili vette a legjobban – vereség nélkül –, a két Kelecsényi leány, Léna és Mirabella – jó testvérekhez méltó módon – egyformán vívtak, hármat nyertek, kettőt elveszítettek, majd Drajkót kiemelték, így egyenesen a táblára került, Léna és Mirabella viszont – tartva a testvéri tempót – egyaránt 15-13-ra verte ellenfelét, így ők ketten is a 32 között vannak.

Eredmények. Leány kadet kard. 64 induló. A csoportban: Drajkó Lili: 5 győzelem/0 vereség, Kelecsényi Léna: 3/2, Kelecsényi Mirabella: 3/2. A 64 között: Drajkó: kiemelt, Kelecsényi Léna - Beatrice Henze (német) 15-13, Kelecsényi Mirabella - Ajgerim Száribaj (kazah) 15-13. A 32 között (holnap): Drajkó - Teresa M. Bettegnon (spanyol), Kelecsényi Léna - Szeo Hjun-szon (dél-koreai), Kelecsényi Mirabella - Karen Ngai Csang (hongkongi).

A fiú kadet tőrözők és a leány kardozók a 32-es táblán folytatják, míg a junior női tőrözők és a férfi kardozók a csoportban kezdik meg a küzdelmeket. További képek a Galériában.