Szongoth Domán: Ha le is draftolnak, akkor kezdődik igazán a munka
Gondol az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) jövő nyári draftjára Szongoth Domán (17), ugyanakkor mindig a következő mérkőzésre koncentrál.
A finn KooKoo U20-as jégkorongcsapatát erősítő 17 esztendős csatár, Szongoth Domán az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta: a májusban a magyar válogatott történetének első bennmaradását hozó elit-világbajnokságot követően mindössze másfél hét pihenője volt, utána már következett a szárazon végzett munka, majd az NHL-draftra felkészítő kanadai táborban vett részt, amelyben értékes tapasztalatokkal gazdagodott – számolt be az MTI.
Fő útravalóként azt vitte magával, hogy
A vb-re visszatekintve kiemelte, hogy egyből az elit-vb légkörébe csöppent bele a nemzeti csapattal.
– szögezte le, hozzátéve, az ember így leszűrheti, hová kell eljutni és miben van elmaradva a tengerentúlon pallérozódóktól.
Az interjúban elhangzott: ez az utolsó idénye a draft előtt, és két tengerentúli egyesülettől is volt megkeresése, ám végül úgy határozott, hogy még legalább egy idényt Finnországban tölt, elégedett az eddigi ottani fejlődésével.
Most azon dolgozom, hogy topjátékos legyek az U20-ban, aztán akár lehetőséget kapjak a felnőttben, és akkor majd jövőre újra szembeállunk a döntéssel” – fejtette ki. Meglátása szerint még nem időszerű a felnőttcsapatba fellépés, ugyanakkor azon dolgozik, hogy minél hamarabb az lehessen.
A finn jégkorongot taktikusabbnak, védekezőbbnek tartja még a svédnél és a kanadainál is, elsősorban ezekben fejlődött sokat, noha utóbbiban meglátása szerint még van lemaradása.
„Ez egy ajándék, szóval nem fog azon múlni az életem, hogy ledraftolnak-e – szögezte le a jövő júniusi NHL-draft kapcsán. –
Mint mondta, dolgozni, edzésen és meccsen egyaránt száz százalékot kell nyújtani, mert ez magával hozza a fejlődést és nagyobb eséllyel fogják kiválasztani.
„Nyilván gondolok rá, de mindig elhessegetem, hogy nekem van dolgom itt: a következő meccsen minél többet segíteni a csapatot és a saját játékomban fejlődni, ez visz előre” – fejtette ki.
Elárulta, Kyle Dubasnak, a Pittsburgh Penguins főigazgatójának tetszett a játéka májusban, amikor a kanadai válogatott az MVM Dome-ban játszott felkészülési mérkőzést. Kitért rá: több csapatot is szeret az NHL-ben, ha ide eljutna, számára mindegy lenne, melyikben tenné.
Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-be: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a 9. körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116. hely), 2002-ben pedig Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely). Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Közülük is csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.
Mint mondta, jó érzés lenne, ha negyedikként őt is draftolnák, véleménye szerint ez a magyar jégkorongnak is jót tenne.
(Kiemelt képet készítette: Vörös Dávid/MJSZ)