A 18 éves Varga Dalma az ETO felnőttcsapatában bontogatja a szárnyait
A 18 éves kézilabdázó, Varga Dalma rendre szerepet kap a Győri ETO KC felnőttcsapatában, az NB I mellett pedig már a BL-ben is bizonyíthatott.
A Győri ETO KC akadémiájának legnagyobb reménységei közé tartozik a 18 éves Varga Dalma, aki a fiatal kora ellenére már az NB I-ben sem számít teljesen rutintalannak: a jobbszélső 2023 novemberében, 16 esztendősen debütált az élvonalban a hatszoros BL-győztes, a sorozatban címvédő együttesben, az Alba Fehérvár elleni győztes meccsen, egy góllal.
Azóta 22-szer volt tagja „nagyok” keretének, 34 NB I-es gólnál jár,
a Buducsnoszt elleni siker alkalmával talált be. Az utóbbi években azonban javarészt még az NB I/B-s és az ifjúsági együttesben számítottak rá, így bőven volt lehetősége a bizonyításra, ráadásul a korosztályos válogatottnak is a tagja, tavaly az ifjúsági világbajnokságon bronzérmet ünnepelhetett Kínában.

„Nagyon jó érzés, hogy az első csapatban a klasszisok között is lehetőséget kapok;
Remekül érzem magamat, sokat tudok tőlük tanulni az edzésen, sőt a meccsek közben is” – mondja az Utánpótlássportnak a játékos.
Varga az ETO akadémiáján a honlapunkon nemrégiben bemutatott Talent Programban is részt vesz, a Hajdu János irányításával történő képzés pedig elmondása szerint sokat adott neki.
„Különleges érzés ez, hiszen a legjobbak között is a legjobbak közé tartozhatunk. Tapasztalt szakemberekkel dolgozhatunk, erre a legtöbb játékos csak vágyik, nekünk pedig megadatik, aminek nagyon örülök. Gyakorlatban a program úgy néz ki, hogy van, amikor a csapatedzés kezdete előtt fél órával már lejövünk a pályára, de van, amikor a közös gyakorlást is átszövi a Talent Program és az egyéni képzés. Rengeteget tanultam már emiatt, a megoldásokat pedig igyekszem alkalmazni élesben, akár az NB I-ben is. Nem könnyű, mivel a felnőttélvonalban is nagyon kell koncentrálni, de érzem, hogy tudom kamatoztani ezt a fajta pluszt.”
(Kiemelt képünkön: Varga Dalma (zöldben) a Győri ETO NB I-es csapatában Forrás: Győri Audi ETO KC)