Egynapos közös gyakorláson vettek részt a legjobb 14-15 éves labdarúgó-kapusok Telkiben. A 40 fiatallal 22 (!) edző foglalkozott, összehangolt véleményük alapján rangsor alakult ki a tesztelt fiatalok között. A tapasztalatokról Lippai József főszervezőt, szövetségi kapusedzőt kérdeztük.
reb – Miért volt szükség a speciális edzőtáborozásra?
– Az ország öt régiójából összesen tíz kapus került a Bozsik-programba. Viszont előfordulhat, hogy az egyikből a harmadik-negyedik gyerek is ügyesebb, mint egy másik régió másodikja. Nem szeretnénk, hogy bárki elvesszen. Járjuk a pályákat, figyeljük a játékosokat, de szeretnénk minden lehetőséget megragadni, hogy minél szélesebb utánpótlás-bázist alakítsunk ki. Tavaly óta vagyok főállású a szövetségben, szinte azonnal elkészítettem ezt a programot, így idén másodszor tartottuk meg a felmérést. Ráadásul ilyenkor nemcsak a merítési lehetőség nő, hanem a kollégák is elmondhatják véleményüket, közösen állítunk fel sorrendet.
– Miért ennek a két korosztálynak a tehetségei kerültek a figyelmük középpontjába?
– Hivatalosan az U15-ös az első csapat, amelyet válogatottként kiállíthatunk. Viszont fontos tudnunk, hogy milyen állapotban van, milyen képességekkel rendelkezik a következő évjárat.
– Hogyan teljesítettek, akik most Telkiben jártak?
– Neveket nem szeretnék említeni, mert nem akarok senkit ilyen ifjú korban nagy ígéretnek kikiáltani, de az biztos, a Bozsik-programban szereplő tíz fiú mellett akadt még kettő-három, aki felhívta magára a figyelmet. Komplex teszteknek vetettük alá őket, vizsgáltuk a fizikai és mentális állapotot, a taktikai és a technikai felkészültséget. A hasznos tapasztalataink mellett fontos, hogy a gyerekek élvezték a felmérést, még a szülők is bekérezkedtek, hogy megnézhessék a foglalkozásokat. Ki kell emelnem az edzőkollégák lelkesedését, hiszen nem mindenki főállású, sokan csak önszorgalomból hozták el tehetséges játékosaikat. Jó visszacsatolás számukra a felmérés, láthatják, miben kell javulnia tanítványuknak.
– Mi a „jutalma” a rangsorban élen végzőknek?
– Az 1998-asok értelemszerűen az U15-ös keretbe kaphatnak meghívót, az 1999-eseknek pedig ez előszűrő volt: jövőre is várjuk vissza őket. De ne csak a jót mondjuk el, mert például a kapusoknál nagyon fontos a termet: ha az antropometriai mérés azt mutatja, hogy várhatóan 175 centiméternél nem nő magasabbra a gyerek, akkor javasoljuk a szülőknek, hogy inkább mezőnyben folytassa, vagy ha mindenképpen védeni szeretne, kezdjen futsalozni.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a magyar labdarúgás a kapusposzton áll legközelebb a nemzetközi élmezőnyhöz. A látottak önt igazolták?
– Ezer százalékra mondom, hogy így van, az utánpótlás-korosztályban nagyon jók vagyunk. Magas színvonalú a képzés és tehetségesek a gyerekek. A fiatal felnőttek között is jól állunk, legyen elég Gulácsi Pétert, Megyeri Balázst vagy Bogdán Ádámot említeni.