UtánpótlásSport
2026. február 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2026-02-05 11:22

Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

A 18 éves asztaliteniszező, Lei Balázs egy-egy arannyal és bronzzal zárt a dohai nemzetközi utánpótlás-bajnokságon, majd az ugyanott rendezett felnőtt WTT-versenyen is jól szerepelt, a negyeddöntőig jutott.

Utolsóéves ifjúsági korúként Lei Balázs nagy elánnal vágott neki a 2026-os esztendőnek, és katari dupla versennyel kezdte az idei megméretések sorát. A hazai fiú asztalitenisz-utánpótlás kiemelkedő ígérete két éremmel zárt a Dohában rendezett, kiemelt kategóriás korosztályos nemzetközi versenyen (WTT Youth Star Contender-viadal):

a szlovákiai Árpás Sámuel oldalán párosban nyert, míg egyesben bronzérmes lett az U19-esek mezőnyében.

Majd az ifik között elért sikerek után a fiatal maradt még a katari fővárosban, és a feeder-besorolású felnőttversenyen is elindult, ráadásul nem is teljesített rosszul: két főtáblás siker követően a negyeddöntőben kapott ki a negyedik kiemelt, indiai riválisától. A soltvadkerti reménység ezzel az eddigi legjobb szereplését mutatta be felnőtt WTT-állomáson. 

Meghatározó év előtt állok, ugyanis ez lesz az utolsó évem ifiként, így most van a legnagyobb esélyem arra, hogy valami nagyot alkossak ebben a korosztályban 

– mondta a párosban serdülő-világbajnok és ifjúsági Eb-bronzérmes Lei az Utánpótlássportnak. – Tavaly az év második felében kicsit hátrébb csúsztam a világranglistán, emiatt nagyon jól jött ez a két katari verseny, értékes pontokat tudtam szerezni, és feljebb tudtam kapaszkodni az ifjúságiak és a felnőttek között is. Alapvetően jó passzban, pozitív előérzetekkel és magabiztosan utaztam ki Dohába, ahol aztán fokozatosan egyre jobban ment a játék.

Már az U19-esek között is kezdtem elkapni a fonalat, de szerintem a felnőttmezőnyben még annál is jobb játékot tudtam bemutatni

 – persze, ott az ellenfelek is jóval erősebbek voltak.”

Lei Balázs Forrás: WTT/MOATSZ

Az U19-es versenyen Balázs párosban újra összeállt régi partnerével, Árpás Sámuellel, és mindjárt aranyérmesek is lettek. Elmondása szerint ez nagyon jó visszacsatolás, hogy továbbra is van keresnivalójuk együtt.

„Azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a dohai győzelmünk során a simán megnyert döntőt leszámítva minden egyes mérkőzésünk borzasztóan kiélezetten alakult, és csak ötödik szettben dőlt el,

ráadásul a fináléig vezető úton legalább nyolc meccslabdát kellett hárítanunk.

Szóval a döntő ugyan meggyőző volt, de addig alaposan meg kellett küzdenünk. Amit viszont sajnálok, hogy a párossal ellentétben egyesben rosszul jöttem ki a 3:2-es meccsekből. Az U19-esek között az elődöntőben, illetve a felnőtteknél a nyolc között is öt szettben kaptam ki, ami pedig igazán fájó, hogy a felnőttversenyen három meccslabdáról veszítettem a világranglista ötvenegyedik helyén álló indiaitól. Ez nyilván nagy bravúr lehetett volna, de a vereségtől nem dőlök a kardomba, úgy érzem, van mire építenem.

Az már önmagában sokat jelent, hogy játékban egyenrangú partnere tudtam lenni egy ilyen magasan jegyzett játékosnak. Ráadásul a negyeddöntős vereségem előtt már egy topszázas indiait is sikerült megvernem, tehát értékes skalpokat is be tudtam gyűjteni.

Sűrű év elé néz a 18 éves játékos, akire idén ifjúsági Európa- és világbajnokság, U21-es Eb, valamint felnőtt csapat-vb és egyéni Eb is várhat.

(Kiemelt kép forrása: WTT/MOATSZ)