Halovány biztató jelek

Sorozatunk első három részében – felhasználva a szövetség összeállítását – sorra vettük, hogyan teljesítettek korosztályos futballválogatottjaink 2013-ban? Most kísérletet teszünk arra, hogy saját, önálló véleményünk alapján elemezzük: mit is jelenthetnek a számok, adatok, vagyis mit várhatunk a legnépszerűbb sportág jövőjét illetően?

Nagy-Pál Tamás Mivel az U19-es válogatott, lévén hazánk a rendező, automatikus résztvevője az idei korosztályos Európa-bajnokságnak, tavaly csak az U17-es és U21-es gárda játszott tétmérkőzéseket. Összesen 12-t, melyeken a mérleg: 4 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség. Előbbi nemhogy a kontinenstornára nem jutott ki, de az elitkör is távoli álom maradt számára, vagyis nincs ott Európa 29 legjobb csapata között sem. Utóbbi pedig már féltávnál elveszítette minden esélyét, hogy ott lehessen az Eb-n. Messzemenő következtetéseket (sajnos) csak ezekből az adatokból lehet levonni, mert például hiába szerepelt kiemelkedően, mindössze egy vereséget szenvedve az U16-os válogatott, ha a következő korosztályba lépve a tétmeccseken már nem sikerül ezt a formát hoznia. Ráadásul, nagyon jól tudjuk, hogy a felkészülési időszakban, legyen szó idősekről vagy fiatalokról, egyáltalán nem a számszerű eredmény a lényeg, hanem, mint a neve is mutatja: a FELKÉSZÜLÉS. Leginkább taktikailag, hiszen a fizikai, technikai képzés (elviekben) a klubokra, akadémiákra hárul, a világ azon részén mindenképp, ahol a futball a miénktől némileg különböző – magasabb – színvonalú. Az U19-es csapat esete – más. Ennek a korosztálynak legjobbjai már bizonyították: tétmeccsen is képesek a megfelelő szinten pörögni, „nem tojnak a gatyába”. Sokan biztosan emlékeznek még rá: ez az a generáció, amelyik két éve Telkiben megnyerte csoportját az elitkörben, de végül önhibáján kívül, egy óvás következtében lemaradt a kontinenstornáról. Esetükben tehát botorság lenne azt állítani, hogy az olaszok kiütése, a németek és a franciák legyőzése, valamint a portugálok elleni felállás kétgólos hátrányból, csupán a véletlen műve volt. A szövetség a fiatalok tehetségéhez annyit tett hozzá, hogy Mészöly Gézát nevezte ki a csapat edzőjének, ami eddig jó húzásnak tűnik. Ha az U21-es válogatott teljesítményét elemezzük, akkor – nem kényelmességből – Fogl Balázs kollégám témába vágó kommentárjára kell utalnom („Lesznek-e még Dzsudzsáknál jobb magyar focisták?”): az egyik oka annak a nyilvánvaló ténynek, miszerint a válasz a kérdésre sajnos a „nem lesznek”, hogy a 18-22 éves játékosok kevés játéklehetőséget kapnak az NB I-ben. Ebben magam is rendületlenül hittem eddig, sajnos olybá tűnik, az U21-es válogatott tavaly csúnyán rácáfolt erre. Róth Antal ugyanis ezúttal nem ezzel magyarázta a kudarcot, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tehette: minden kerettagja nemhogy játszott már a magyar első osztályban, hanem meghatározó tagja csapatának, sőt néhányan, mint például Radó András, az egész bajnokságnak. Ennek ellenére még Albánia is nyerni tudott a Bozsik-stadionban… Az MLSZ így hiába törekszik arra, hogy a televíziós pénzek differenciálásával is próbálja a klubokat ösztönözni a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére, ha a színvonal nem üti meg az elégségest, akkor ez nem lesz pozitív hatással a mindenkori válogatottakra. Ráadásul azt is látjuk, hogy a bajnoki álmokat szövögető csapatokban ( DVSC-Teva, Győri ETO, Videoton, FTC) szerepel a legkevesebb fiatal magyar a keretekben. Jól látszik tehát, akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, a jövő képe egyelőre legfeljebb roppant halvány jelekkel mutat szebbet, jobbat, mint a jelené és a (közel)múlté. Tényként rögzíthetjük ugyanakkor, hogy az irányítók tisztában vannak ezzel. Ezt látszik igazolni, hogy a téma elsőszámú felelősét, Nyilasi Tibort, év végi beszámolója után, újabb utánpótlás szakmai koncepció kidolgozására kérték fel…