UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-04-26 13:40

Jó úton járnak az oroszlányi fiatalok az újabb országos döntő felé

Az élen álló nagy akadémiák árnyékában az MVM-OSE Lions U16-os fiú kosárlabdacsapata is kifejezetten jól szerepel a korosztályos bajnokságban. Az oroszlányi együttes jelenleg a hatodik helyen áll a rájátszásban, amely azt jelentené, hogy Gurszky Gergő tanítványai egyenes ágon bejutnának az évad végi országos döntőbe.

Két évvel ezelőtt az MVM-OSE Lions U14-es kosarasai a klub történetének legjobb eredményét értek utánpótlásszinten, amikor bejutottak a serdülőbajnokság nyolcas döntőjébe, majd ott az előkelő hatodik helyet szerezték meg. A 2022-ben remekül teljesítő alakulat magja azóta is egyben maradt, és ebben az évadban az U16-osok között törnek hasonló sikerre. Az oroszlányi kadétok pillanatnyilag – a Pécs, a Honvéd, a Vasas, a Kaposvár és a Baja mögött – a hatodik helyen állnak a korosztályos bajnokság rájátszásában, amely biztos helyet jelentene számukra az évad végi országos döntőben.

„Természetesen az célunk, hogy a rájátszásból hátralévő két fordulóban megőrizzük ezt a pozíciónkat – kezdte az Utánpótlássportnak Gurszky Gergő, az U16-os csapat vezetőedzője, aki egyben a klub utánpótlásért felelős szakmai vezetője is. – Nagy fegyvertény lenne, ha továbbra is sikerülne magunk mögött tartani a két nagy akadémia, a Kecskemét és a Debrecen gárdáját, amely jelenleg a hetedik és a nyolcadik helyet elfoglalja.

Nyilván, nagyon szeretnénk bejutni az A-döntőbe, az ország legjobb nyolc csapata közé, de nem ez a fő célunk az utánpótlás-nevelésben.
Gurszky Gergő (középen) és Georgi Bujukliev vezetésével jól szerepelnek az oroszlányi kadétok Forrás: MVM-OSE Lions

Hozzátette, szakmailag számunkra a játékosok képzése az elsődleges, illetve az, hogy neveljenek olyan fiatalokat, akik a későbbiekben bevethetők lesznek az NB I/A-csoportos felnőttcsapatban. Emiatt a korosztályos csapatok pillanatnyi eredményessége csupán másodlagos.

Azt szoktam mondani, ha elhivatottan dolgozunk, akkor fejlődni fognak a srácok, és a jó eredmények majd csak járulékos következményei lesznek ennek a folyamatnak.

Éppen ezért a fiúkkal soha nem is szoktunk számolgatni az országos döntőbe jutást illetően, mert egyrészről nem szeretnék plusz terhet rakni a vállukra. Egyébként pedig ők úgy is pontosan tisztában vannak a tabella állásával, és nem a külső elvárások miatt, hanem a saját belső motivációjukból fakadóan szeretnének nyerni. Alapvetően én azt szeretném elérni, hogy

egy-két éven belül ebből a társaságból minél többen jussanak el az felnőttélvonal küszöbére,

és az első csapatunk ajtaján kopogtassanak.”

Gurszky elmondta, az U16-os együttesével elsősorban a gyors játékra helyezi a hangsúlyt.

„Mivel nincsenek klasszikus magasembereink, mi vagyunk az egyik legalacsonyabb csapat a mezőnyben. Ugyanakkor ebből a hátrányból próbálunk valamiképpen előnyt kovácsolni, és gyorsan, dinamikusan játszani, az átmeneti szituációkra apellálva, hogy minél kevesebbet kelljen felállt védelem ellen játszanunk. Igyekszünk technikailag, taktikailag vagy éppen állóképességben fölé nőni a riválisainknak, ha már a magassági fölény nem a mi oldalunkon áll.

Megvan a saját játékstílusunk, ezt szeretnénk ráerőltetni az ellenfelekre.

Nyilván, a jobb lehetőségekkel rendelkező klubokkal szemben ez sokszor lehetetlen küldetés, de mi nem adjuk fel, és így próbáljuk felvenni a versenyt.”

(Kiemelt kép forrása: MVM-OSE Lions)