UtánpótlásSport
2025. július 9.
  • instagram
U16-os fiú vízilabda Európa-bajnokság, Isztambul
Keresés:

Sportágak

Úszás

2014-07-14 17:59

Idővel előre

Szükség van az erős szintidőkre, mert a csalódás többet árthat, mint amennyit a részvétel jelentette tapasztalat használhat – ekképp vonható le a vasárnap zárult, magyar szempontból sikeres ifjúsági úszó Európa-bajnokság tanulsága.

reb Ifjúsági Európa-bajnokságon döntőt úszni is nagy dolog, pláne érmet nyerni – mondja Petrov Iván, a magyar csapat vezetője a kontinensviadal után. Márpedig jónéhány honfitársunknak sikerült ez Dordrechtben. A küldöttség három arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel ötödik helyen végzett az éremtáblázaton. A szakember úgy látja, a jó szereplésben része van annak, hogy a szövetség hosszú ideje erős szintidőket határoz meg az indulás feltételeként: mindig a legutóbbi három Eb hatodik helyezett ideinek átlagát. A mezőny erős, Petrov szerint nem érdemes olyat utaztatni, aki ezt nem tudja teljesíteni, mert azt nagyobb csalódás érheti, mint amennyit a részvételből profitálhat.

Kitekintés: Oroszország ismét leiskolázta a mezőnyt, 19 arany-, 8 ezüst- és 9 bronzérmével több medált szerzett, mint a második és harmadik helyen záró Németország és Nagy-Britannia együtt.

A legnagyobb sikereket pillangón és a hagyományosan magyar úszásnemnek számító vegyesen aratták a fiatalok. Kenderesi Tamás és Juhász Adél és győzött 200 pillangón, míg Grátz Benjámin 400 vegyesen koronáztatott meg fölényes győzelmét követően. Ő 200 méteren is dobogóra állhatott, harmadik lett, míg a két említett fiúhoz hasonlóan nandzsingi ifjúsági olimpiai induló Szabó Norbert mindkét távon második helyen végzett.
holoda_peter
holoda_peter
Ugyanakkor színezte az összképet, hogy sprintszámokban is remek eredmények születtek. Holoda Péter 50 m pillangón és 100 m gyorson is bronzérmet szerzett, Szokol Szonja pedig remek benyúlással a dobogó második fokára állhatott 50 m pillangón. – A magyar úszósport mindig is vegyesen és a hosszabb számokban volt erős. Ezeken – legyen az 400 vegyes, 800 vagy 1500 gyors – sokkal jobban kijön a munka, az edzettség, lehet eredménnyel számolni. A sprinttávokról ez abszolút nem mondható el. Előfordulhat, hogy összesen fél másodperc különbség van a döntős mezőny tagjai között. Azért edzőként, versenyzőként arra feltenni az életed, hogy pont lecsúszik a láb… Nem egyszerű. Ez is mutatja, mennyire jó munkát végeznek a fiatalok és edzőik. Ahogy az is, hogy nehezebb körülmények közül is lehet remek eredményt elérni. Petrov a kiskunhalasi Juhász példáját említi, aki 19 méteres medencében készül, így lett a kontinens legjobbja. Noha szép élményekkel gazdagodtak a magyar indulók a hollandiai viadalra, nem fognak mosollyal visszagondolni a szervezésre és a vendéglátásra. Petrov szerint tulajdonképpen egyszerűbb volna felsorolni azt, ami rendeltetésszerűen működött, mint ami nem. – A medencében volt víz, ennek örültünk… Kicsi volt az uszoda, alig fértek el a gyerekek. Szerettünk volna szervezetten szurkolni, de lényegében nem volt rá helyünk. Problémás volt a transzfer, akárcsak az étkezés. Rizst tésztával, tésztát rizzsel kaptunk, húst meg ünnepnapon. Egyébként nem is lennék elégedetlen, ha nem láttam volna magyar szervezésű világeseményt. Fényévekre vagyunk a legtöbb országtól, volna mit tanulniuk tőlünk. Napi összefoglalóinkat itt találja: szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. A sikeres magyar csapata. Leányok: Novoszáth Melinda, Juhász Adél, Molnár Flóra, Matyasovszky Dalma, Farkas Adél, Szokol Szonja, Szilvási Gréta, Szurovcsák Ivett, Kardos Viktória, Federics Nikolett. Fiúk: Horváth Dávid, Grátz Benjámin, Kenderesi Tamás, Szabó Norbert, Holoda Péter, Osváth Artúr. Kísérő edzők: Vértesi Tamás, Novotny Attila, Egressy János, Tar Imre, Gellért Gábor, Krajnyák György. Csapatvezető: Petrov Iván.

Kiss László szövetségi kapitány értékelése (a szövetség honlapjáról): „Nagy öröm számunkra, hogy az érmek többségét a vidéki úszósport hozta. Egyre jobban erősödik a szövetség elképzelése, amely szerint a régiók támogatása jelenti a magyar úszósport felemelkedését, így hadd köszönjük meg Budapest mellett Százhalombatta, Hajdúszoboszló, Szeged, Kiskunhalas, Pécs, Zalaegerszeg városának a támogatást, és gratuláljunk a remek eredményekhez.”