Cipősdobozokból épít gátat a sorozatszökdeléshez, nyugdíjasként, hobbiból menti meg az atlétikát Dunaújvárosban Pappné Házi Éva. Néhány tanítványa már a székesfehérvári egyesület igazolt versenyzője.
reb Dunaújváros sportváros – elsősorban: – volt. Bár a kézilabda, a vízilabda, a jégkorong, a labdarúgás és néhány sportág, ha nem is virul, de él a városban, az atlétika nem tartozik közéjük. A hajdani Kohász-pálya már az focié, a Radari Atlétika „Csarnok" pedig az enyészeté, s a sportok királynőjének nem hódolnak a városban.
Pontosabban: fanatikusok még vannak. A korábbi földrajz-testnevelés szakos tanár, Pappné Házi Évanyugdíjként immár negyedik éve tart atlétikai edzéseket a Vasvári Pál Általános Iskolában. „A törpikéktől egészen a középiskolásokig vannak fiatalok, senkit sincs szívem elküldeni” – vallja , aki hetente négyszer másfél-két órában oktatja a gyerekeket.
pappne_hazi_maria_csenki_tamara_lengyak
Pálya és megfelelő feltételek hiányában azzal főz, ami van. Az iskolai folyosón délután senki sem kívánatos, ugyanis itt gyakorolnak. Pappné főleg télen morcos, amikor sáros cipővel járják össze a többiek az „edzéshelyszínt”. A sok testnevelésóra miatt ritkán kapják meg a tornatermet, de ha igen, az már a kánaán. Muszáj kreatívnak lenni, Pappné pedig nem megy az egyedi megoldásokért a szomszédba: cipősdobozokból épít gátat a sorozatszökdeléshez.
Az elhivatott munkát immár helyezésekben mérhető eredmény koronázza: a múlt héten például diákolimpián nyert a távolugró-csapat. Néhány igazán tehetséges fiatal pallérozódik a keze alatt, és nem akarta, hogy a megfelelő körülmények hiánya miatt lemaradjanak a kortársaikhoz képest.
Ezért aztán – saját bevallása szerint – addig sündörgött, míg a székesfehérvári ARAK egyesülettel együttműködés jött létre. Mivel a tanítványok nem egyesületi versenyzők, korábban a DAC-tól kölcsönvett néven indultak, ami persze nem tartható, mert a különböző országos versenyeken már igazoltnak kell lenni.
endresz_klaudia_lengyak_gyorgy
Ezért aztán három fiatal atléta már az ARAK (Alba Regia) versenyzője. Továbbra is Dunaújvárosban készülnek, ám a nagyobb viadalok előtt a nemrég átadott, minden igényt kielégítő székesfehérvári központban edzhetnek. „Ötven kilométerre van busszal, plusz még húsz perc séta a pálya, de így is nagyon örülünk, hogy ott készülhetünk.” Az edzés végén pedig levezetés gyanánt ismét szaladnak, hogy elérjék a hazafelé tartó járatot.
A klub állja a nevezési és utazási költséget is, és Pappné is kap némi fizetést tőlük. Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásából jutott neki havi húszezer forint körüli összeg. Az elhivatottságára jellemző, addig és utána is néha negyvenezret utazott el havonta… A gyerekekért mindent, vallja.
Az egyik távolugrója pedig minden „fáradtságot” megér. A 2001-es születésű Endrész Klaudia remekelt a diákolimpiai versenyeken, országos csúcsot ugrott, és már a serdülőválogatottban is szerepelt. Az utánpótlás-szakreferens, Lengyák György is tehetségesnek tartja.
Pappné pedig elszánt: egyetlen dunaújvárosi atlétapalánta sem kallódhat el.